Otthon / Egyéb / A világháború óta nem fogyott úgy a magyar, mint Orbán alatt

A világháború óta nem fogyott úgy a magyar, mint Orbán alatt

A Don-kanyar óta nem halt meg annyi magyar ilyen rövid idő alatt, mint Orbán elfuserált járványkezelésének évében.

Egy Békéscsaba méretű városnyi ember tűnt el az országból a tavalyi évben. Amióta létezik megbízható statisztika Magyarországon, azóta soha nem haltak meg ennyien ilyen rövid idő alatt.

Bár még nem tette közzé a KSH a tavalyi népesedési számokat hivatalosan, az előzetes adatokból látszik, hogy 60 ezerrel lettünk kevesebben egyetlen év leforgása alatt.

Erre az adatra nem büszke Orbán, biztos nem fogja emlegetni kampánybeszédeiben, nem teszi közhírré a facebookján. Pedig iszonyú nagy szám ez.

Utoljára akkor érte ekkora katasztrófa a magyarságot, amikor a Don-kanyarban 50 ezer magyar katona esett el az orosz télben.

Ahogy akkor is tehetetlen volt az ország alkalmatlan vezetése a tragédia enyhítésére, úgy most is az Orbán-kormány a felelős a rengeteg halott miatt. Magyarországon ugyanis 40 ezer ember halt meg két év alatt a koronavírus-járványban, amivel Európában sajnos lakosságarányosan csúcstartók vagyunk.

Ez pedig a statisztikákon is meglátszik. 2021-ben 150 ezer magyar halt meg, pedig egy „átlagos” évben ez a szám 120-130 ezer között szokott mozogni.

Tavaly nagyobb volt a magyarság fogyásának a mértékbe, mint bármikor 1876 óta!

Ezzel párhuzamosan pedig a születések száma csak 93 ezer volt 2021-ben. Világos kudarcot vallott az Orbán-kormány népesedési politikája, miközben a járványkezelésbe egyértelműen belebukott a felcsúti miniszterelnök.

Ahogy Horthy Miklós sem fogja lemosni magáról soha az 50 ezer don-kanyari halottat, úgy Orbán lelkén is örök időkig ott fog száradni a járványban elhunyt 40 ezer honfitársunk halála.

 

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: