Daily Archives: 2022-01-14

Nem csak a lelátókon, a ruhatárnál is teltház volt a csütörtöki holland-magyar kézilabda meccsen

Igazán sajátos szervezéssel indult csütörtökön a férfi kézilabda Európa-bajnokság hazánkban, amikor a magyar csapat a hollandok ellen játszott. A 100 milliárd forintból épített, decemberben átadott MVM Dome-ban telt ház volt, a 31-28-as magyar vereséggel záródó mérkőzést a hivatalos jelentés szerint 20 ezer néző követte a helyszínen. A Telex egyik olvasójának fotója alapján olyan, mintha a szervezők nem számítottak volna …

Tovább...

Több mint 53 milliárdba kerül a Budapest-Belgrád vasútvonal újabb szakaszának felújítása, Mészáros Lőrinc többszörösen örülhet

A Ferencváros-Soroksár szakasz felújítását konzorciumi partnerként elnyerő V-Híd alvállalkozóként a felcsúti mágnás több cégét is bevonja, és munkát ad Mészáros János Híd-Támjának is. Idén először hirdettek közbeszerzési eredményt a Budapest-Belgrád vasútvonal megaprojekt ügyében. Az EU-s értesítő bejegyzése szerint megvannak a Ferencváros-Soroksár vasúti szakasz felújítói: kínai partnerek mellett Mészáros Lőrinc az, aki többszörösen …

Tovább...

Jakab Péter: Orbánék szerint az a válságkezelés, hogy minden mást oldjon meg a magyar választó

“Orbán ma azzal büszkélkedett, hogy a kormány sikeresen harcol az infláció ellen” – kezdte saját közösségi oldalán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Mint írta, befagyasztották a benzinárat. Magyarul a benzinkutasokat küldték harcba az infláció ellen. Aztán árstopot vezettek be pár élelmiszerre. Magyarul a boltosokat küldték harcba az infláció ellen. Hozzátette, hogy Orbánék szerint az …

Tovább...

Megint kamu indokra hivatkozva nem adta ki az MTI az ellenzék közös közleményét a választásról

Valószínűleg az a rész verte ki náluk a biztosítékot, hogy „Az elmúlt tizenkét évben egy gázszerelőből az ország leggazdagabb embere lett, mert ő Orbán Viktor barátja és strómanja. Tiborcz István milliárdos bankárrá vált, mert ő Orbán Viktor veje”. Az MTI hírkiadásában nem jelent meg az ellenzék közleménye, amelyet a 2022-es parlamenti választás …

Tovább...

Szokásához híven ködösít a kormány

Legalább is, ami a költségvetési megszorításokat illeti. Nagyon nehéz pontosan áttekinteni, valójában honnan, mennyi pénzt szándékoznak visszavenni – feltételezve, de nem megengedve –, ha április 3-a után is hivatalban maradnak. Novemberben már bejelentettek egy 350 milliárdos, elsősorban a beruházásokat érintő „csomagot”, a napokban ezt újabb 750 milliárddal fejelték meg. Mennyi …

Tovább...

Berobbant? Van olyan praxis, ahol napi szinten féltucat gyermek pozitív koronavírus-tesztet produkál

Egyre több iskolai osztály kerül karanténba, bizonyos intézményekben már a digitális oktatást is elrendelték – hangzik el az ATV Híradó riportjában. Noha a mai kormányinfón Gulyás Gergely miniszter a jelentéti oktatást hangsúlyozta, a zuglói Európa 2000 Gimnáziumban két hétre már átálltak az online oktatásra. Ott a téli szünet után berobbant a járvány: 18 fertőzöttet …

Tovább...

A Jobbik már egy évvel ezelőtt 27-ről 5 százalékra csökkentette volna az alapvető élelmiszerek áfáját

A kormány ezt még most sem tette meg. A Jobbik alelnöke Facebook-oldalán írt arról, hogy pártja “elképedve szembesül azzal, hogy miközben a magyar fizetések egy része a válság miatt egyszerűen kiesik a családok kasszájából, a nyugdíjakat néhány százalékkal emelték csak, az élelmiszerárak egyszerűen kilőttek”. Mint posztjában már akkor kiemelte: egy …

Tovább...

„Meg kell kérni a Fidesztől az árát” – biztatták egymást a roma önkormányzatos képviselők egy hangfelvétel szerint

Harminc körzetben a Lungo Drom fogja eldönteni a választásokat, mondta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) kormánypárti frakciószövetségének egyik tagja december 7-én egy újabb hangfelvétel szerint, amiről a Népszava számolt be. A lap szerint a találkozón csak lungo dromos képviselők vettek részt. Volt, aki biztatott, hogy „meg kell kérni a Fidesztől az …

Tovább...

Raskó: az árbefagyasztás a választási kampány része, nincs szakmai meggondolás mögötte

A termelők és a kereskedők is megoldják majd, hogy ne veszítsenek az árstoppal, véli Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a jobb minőségű magyar áru külföldre mehet, a helyére pedig jöhet az olcsó importáru – írja cikkében a 24.hu. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy hat élelmiszerre árstopot vezetnek be. Gulyás …

Tovább...

Orbán: Hat hónappal a harmadik oltás után javasolja a kormány a negyedik oltást

Gyermekvédelemről, népszavazásról, Brüsszelről, valamint negyedik oltásról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott, idei első interjújában. (Cikkünk folyamatosan frissül!) Orbán utoljára több mint egy hónapja adott interjút a Kossuth Rádiónak, akkor az oltási akciókról volt szó. A miniszterelnök azt mondta, majdnem olyan karácsony volt, mint amit elképzel az …

Tovább...
Close