Hatéves lányával együtt egy Railjet-vonat elé ugrott egy 38 éves magyar férfi Alsó-Ausztriában. Az eset még kedd este történt, azóta a tragédiából országos hír lett Ausztriában – írja az Index.
A férfi hátteréről azóta osztrák lapok szerint kiderült, hogy évekkel ezelőtt elvált feleségétől, akit többször is megfenyegetett azzal, hogy megöli, miként azzal is, hogy végez közös kislányukkal is.
A halálos fenyegetések ellenére a hatóságok hagyták, hogy a férfi a gyermek közelében legyen.
Az Index azt írja, az első fenyegetéseket az osztrák bíróság közlése szerint a férfi 2017 őszén tette, onnantól kezdve 2018 februárjáig ezeket többször is megismételte. A következő három évben állítólag ezekkel felhagyott, 2021 júliusában viszont azzal fenyegette meg volt feleségét, hogy a lányával együtt a vonat elé löki.
Ezt a fenyegetést bírósági ügy követte, 2021. november 15-én a férfit tizenkét hónap feltételes börtönbüntetésre és 720 eurós megfizetésére ítélték. Ezenfelül arra is kötelezték, hogy pszichoterápiás kezelésen vegyen részt a próbaidő alatt.
Magyarul leginkább bűnügyként kezelték egy elmebeteg férfi fenyegetőzését ahelyett, hogy kizárták volna a társadalomból.
A gyermek ráadásul mindezek ellenére hetente három napot lakott apjával és annak családjával, négyet pedig az anyjával.