Nemcsak Orbán Viktor pénteki rádió interjújához, hanem Jakab Péternek az erre adott reakciójához is órát lehet már igazítani. Ez most sincs másképp, a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésben fordította le a miniszterelnök szavait, aki szerinte “ma megpróbálta megmagyarázni, hogy az árak emelkedéséről nem ő tehet, hanem a nagyvilág. Érdekes, amikor a világ gonosz „háttérhatalmaitól” kell megvédeni Magyarországot, akkor Orbán mindig győz a világ felett.”
Jakab azzal folytatja, hogy amikor a drágulástól kellene megvédeni az országot, akkor meg mindig a világ győz.
Miniszterelnök úr széttárja a kezét, hogy ő nem tud mit csinálni azon kívül, hogy hatósági árassá tette a csirke far-hátat.
A pártelnök alternatívaként kínálja Orbánnak a 27 százalékos áfa csökkentését – ami egyébként nálunk a legmagasabb a világon -, vagy a béremelések megvalósítását, amit az elmúlt 12 év alatt nem tett meg a kormány.
Ehelyett az Unió második legszegényebb nemzete lettünk. De szerinte előre megyünk. Nem, miniszterelnök úr, hátra megyünk. Majdnem leghátra
– reagált Orbán kampányszlogenjét felhasználva. Emellett szót ejtett arról is, hogy bár a mininszterelnök reggel arról beszélt, az állami egészségügy kellő biztonságot ad a betegeknek, és a kormány soha nem fog közpénzt adni a magánegészségügynek,
ehhez képest az államit 12 év alatt lerohasztották, a várólisták egyre nőnek, Kóka János budai magánklinikáját viszont épp most tolták meg több százmillió forint közpénzzel.