Géppisztolyok, kézifegyverek, hangtompítók, maszkok, golyóálló mellények és lőszerek kerültek elő egy budai ház terasza alól, írja a HVG-n a magyar maffia történetét igen alaposan ismerő Dezső András, akinek a megkeresésére a rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy lőszerrel visszaélés miatt nyomoznak, és a nyomozás érdekeire hivatkozva további információkat nem közöltek. Dezső közben úgy tudja, hogy a felfedezésnek köze lehet a Turek (török) becenéven ismert D. Alex (korábbi nevén Haris Sándor) ellen folyó eljáráshoz.
A rendőrség gyanúja szerint Turek ölette meg 1999-ben egykori barátját, Döcher Györgyöt, a szlovák rendőrség szerint pedig a dunaszerdahelyi mészárláshoz is köze lehetett.
Dezső cikke szerint Turek jó kapcsolatban állt a szlovákiai magyar maffiával és annak egyik vezetőjével, Sátor Lajossal. A rendőrség gyanúja szerint Sátort kérte meg, hogy ölesse meg Döchert, akivel amúgy gyerekkori barátok voltak, a kilencvenes években meg rettegett maffiózó párost alkottak.
Ennek viszonzásaként kérhette Sátor Turektől, hogy segítsen kivégezni riválisait, a szintén felvidéki magyar Pápay-klán tagjait – ez az akció torkollt Európa legsúlyosabb maffialeszámolásába, a dunaszerdahelyi mészárlásba, amikor három, rendőrségi overallt és maszkot viselő gépfegyveres támadó tíz embert, köztük a maffiavezér Pápay Tibort ölte halomra a Fontána étteremben. A mészárláshoz használt fegyverek és kellékek nem kerültek elő.
Most egy budai házból, ami Dezső értesülései szerint a jelenleg letartóztatásban lévő Turek egyik bizalmasának tulajdonában van, ilyesmi kellékek és fegyverek kerültek elő, de egyelőre nem tudni, hogy valóban van-e közük a korábban elkövetett bűncselekményekhez.
444.hu