A legkorszerűbb légiharc-rakétákkal bővül a Magyar Honvédség Gripen harci gépeinek fegyverzete – közölte december közepén Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Most az is kiderült mennyi pénzt költöttek erre.
Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából megtudtuk, hogy a beszerzést lebonyolító Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. áfa nélkül 13,6 millió euróért, vagyis napi árfolyamon 4 milliárd 880 millió 360 ezer forintért vette meg az Iris-T típusú, kis hatótávolságú légiharc-rakétákat a német Diehl nevű cégtől.
Ez némileg drágább, mint amire előzetesen számítottak, mert eredetileg 4 milliárd 855 millió 200 ezer forintot szántak rá. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a vásárlás napján rosszabb volt a forint/euró árfolyam, vagyis napi áron még többe kerültek a fegyverek.
A decemberi közlés szerint az infravörös önirányítású IRIS-T rakétát, sisakcélzója segítségével, a Gripen pilótája nagy túlterhelés mellett és akár a gép mögött repülő ellenséggel szemben is alkalmazhatja. Erre az eddig rendszerben lévő Sidewinder-L-1-I rakéta nem volt alkalmas.
Az IRIS-T irányzásához a pilóta használhatja a repülőgép fedélzeti radarját, vagy a sisakcélzó berendezést. Ez utóbbi integrációját a magyar Gripenekre a rövidesen megkezdődő modernizáció keretében tervezik.
Az IRIS-T nagy manőverező képességét az biztosítja, hogy tolóerő-vektoros kormányzással rendelkezik. Ez is óriási előrelépés a Sidewinder nálunk rendszerben lévő változatához képest. Korábban, a magyar légierő MiG-29-eseinek R-73-as közel légiharc rakétája működött hasonló elvek alapján és ahhoz is volt sisakcélzó. Mindez komoly előnyt jelentett közel légiharc közben. A Míg-29-esek kivonásával azonban ez a képesség eltűnt légierőből. Egyébként éppen a sisakcélzóval is irányozható orosz R-73-as rakéta ihlette az IRIS-T fejlesztését. Az új fegyvert végül német vezetéssel, több európai ország és Kanada részvételével dolgozták ki. Az IRIS-T ma kategóriájának talán legjobb fegyvere.
hirklikk.hu