A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése a várakozásnak megfelelően jóváhagyta a végrehajtó bizottság december eleji döntését, így a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i játékok előzetes programjában.
Ugyanakkor a pekingi teljes ülés is megerősítette, hogy bizonyos feltételek megvalósulása esetén még visszakerülhet a műsorba ez a három sportág, a végső döntés a 2023-as közgyűlésen születik meg. A NOB-tagság egyúttal megerősítette a helyét a Tokióban tavaly debütált sportmászásnak, hullámlovaglásnak és gördeszkának azzal, hogy miután a 2024-es olimpia programjában benne vannak, a 2028-as előzetes műsorba is bekerültek – amint arról korábban a végrehajtó bizottság is döntött.
A nagy átalakulásban lévő öttusának az év végéig kell véglegesítenie javaslatát a 2024 utáni új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenkinek hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.
Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a mellőzés oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség következő vezetőségének demonstrálnia kell az együttműködését és azt, hogy lényeges változás állt be a vezetési kultúrájában.
Továbbá bizonyítania kell, hogy megbirkózik a doppingolás jelentette problémákkal, erős és független doppingellenes programmal rendelkezik. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) az irányítás, a pénzügyi átláthatóság és a fenntarthatóság területén vár javulást a NOB, amely arról is szeretne meggyőződni, hogy a bíráskodás a jövőben tiszta lesz. A NOB az elmúlt években mindkét szövetséget többször felszólította a problémák orvoslására.
A három veszélyeztetett sportág közül öttusában az első, ökölvívásban a hatodik helyen állnak a magyarok az összesített olimpiai éremtáblázaton, míg a súlyemelésben a 21-edikek. A magyarok öttusában eddig 9 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzérmet, ökölvívásban 10 arany-, 2 ezüst- és 8 bronzérmet, súlyemelésben pedig 2 arany-, 9 ezüst-, valamint 9 bronzérmet szereztek.