„A volt kamarai elnök diplomata-útlevele kapcsán azt tudom mondani, hogy a tavalyi év februárjában kaptam egy hivatalos kezdeményezést az igazságügyi miniszter helyettesétől, Völner Pál államtitkár úrtól arra, hogy a kamarai elnöknek állítsunk ki diplomata-útlevelet” – közölte Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón az ATV kérdésére. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely minisztertől mi is próbáltuk …
Tovább...Daily Archives: 2022-02-04
Magas az infláció, na: Nyíregyházán 5600 millió forintért épül a nagykörút 1,2 kilométeres szakasza
Nem mondunk újdonságot azzal, hogy tényleg egekbe szökött az infláció, nem véletlenül vezetett be február elsejétől a kormány – meglehetős fáziskéséssel – hatósági árakat néhány alapvető élelmiszer esetében. Úgy tűnik azonban, hogy nemcsak a húsok, tejtermékek és az üzemanyagok drágulnak folyamatosan, hanem az aszfalt is, legalábbis erre enged következtetni az a tény, …
Tovább...Müller Cecília: a hazai fertőzések 94 százalékáért az omikron variáns a felelős
Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek reggel a Tv2 Mokka című műsorában a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján arról beszélt, hogy a hazánkban azonosított fertőzéseket már 94 százalékban az omikron variáns dominálja, de 6 százalékban még jelen van a koronavírus delta variánsa is. Kifejtette, az omikron BA.2 nevű alvariánsa megjelent Magyarországon is, s …
Tovább...A Semmelweis Egyetem nevében állították ki a hamis negatív teszteket a teniszszövetségnek
Az érintett orvost felfüggesztették a munkavégzés alól. A Semmelweis Egyetem rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében, több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem …
Tovább...Jakab reagált Orbán optimizmusára: “Ez nem sikertörténet, hanem tragédia”
“Orbán ma azt mondta, hogy Magyarország egy sikertörténet. Korrupció meg nincs, különben nem lenne Magyarország sikertörténet” – így reagált Jakab Péter a kormányfő által a rádióban elmondottakra. Az általa láttatott képet árnyalva a Jobbik elnöke friss Facebook-posztjában felsorolta: “Tehát a rekord-államadósság, a rekordinfláció, a rekordbenzinár, a rekordáfa, az akciós termékek elkobzása, a hatósági …
Tovább...80 nap alatt a NER körül – A Fidesz a cigányok ellen
Orbán Viktor 2020 januárjában, az év legelső kormányinfóján kezdte fullba tolni a hazai cigányság elleni gyűlöletkeltést. Akkor vetette fel a börtönkártérítések és a gyöngyöspatai szegregált roma gyerekek ügyét. Olyanokat mondott, hogy „az nem szegregáció,” ha a gyengébb értelmi képességekkel rendelkező gyerekek, amelyek között szerinte a romák többségben vannak külön osztályba kell, …
Tovább...Kiegészítte az ellenzék Orbán vagyonnyilatkozatát, majd kiragasztották a hatvanpusztai birtok kerítésére
A miniszterelnök legfrissebb vagyonnyilatkozatából csak ennyi derült ki, hogy Orbán Viktornak egy fillérnyi megtakarítása sem maradt, miközben visszatörlesztette a 20 éves jelzáloghitelét. Fotó: Párbeszéd Sajtó Az Egységben Magyarországért politikusai, Gér Mihály, Balázs Péter és Kálló Gergely csütörtökön meglátogatták az Orbán család hatvanpusztán épülő kúriáját, hogy felsorolják, szerintük mi maradt ki a miniszterelnök vagyonnyilatkozatából: …
Tovább...Nem ajánlja a negyedik oltást az Európai Gyógyszerügynökség
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy “nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja. “Jelenleg nincs elegendő klinikai vizsgálatból származó bizonyítékunk ahhoz, hogy a második emlékeztető oltás beadását ajánljuk a lakosság többségének” – jelentette ki Marco Cavaleri, az amszterdami testület vezető …
Tovább...Ingyenes tablet és laptop a diákoknak, digitális választási rendszer létrehozása – bemutatta digitalizációs programját az Egységben Magyarországért
Hogyan leszünk XXI. századi ország? címmel tartottak online sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért szakpolitikusai, ahol az ellenzéki összefogás digitalizációs intézkedési terveit ismertették. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és az Egységben Magyarországért budapesti képviselőjelöltje szerint a digitalizáció terén nyújtott teljesítményben az egész Orbán-kormány elmúlt 12 éves teljesítményét le tudjuk mérni. A magyar kormány 2014 és …
Tovább...