Otthon / Egyéb / 80 nap alatt a NER körül – A Fidesz a cigányok ellen

80 nap alatt a NER körül – A Fidesz a cigányok ellen

Orbán Viktor 2020 januárjában, az év legelső kormányinfóján kezdte fullba tolni a hazai cigányság elleni gyűlöletkeltést. Akkor vetette fel a börtönkártérítések és a gyöngyöspatai szegregált roma gyerekek ügyét. Olyanokat mondott, hogy „az nem szegregáció,” ha a gyengébb értelmi képességekkel rendelkező gyerekek, amelyek között szerinte a romák többségben vannak külön osztályba kell, hogy járjanak.

Elképesztően káros, hogy egy miniszterelnök ilyen kijelentéseket megenged magának.

Aztán a Kossuth Rádióban folytatta aljas uszítását. Ott arról beszélt, hogy a magyar emberek egyébként nem rasszisták, hisz nem élből utasítják el a cigányokat, de azért van egy bizonyos határ. „Pénzt adunk a semmiért, és ezt a magyar ember soha nem fogja elfogadni.” – mondta. “Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.

Mert az ugye kell neki és korrupt csicskaseregének.

A Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott roma diákok a nekik jogosan megítélt, mintegy 100 millió forintnyi kártérítést nem is kapták meg határidőre. Ehelyett indították Orbán és csicskái a gyűlöletcunamit.

Képesek voltak még nemzeti konzultációt is indítani, hogy minél több emberben alaptalan gyűlöletet keltsenek a magyar cigánysággal szemben. Hiába, Orbánék bármire képesek hatalmuk megtartása érdekében. Ha kell, saját honfitársainkat is kirekesztik, gyűlölet tárgyává teszik.

Orbán elkezdte, fideszes bábjai pedig fullba tolták a mérhetetlenül veszélyes és káros kretén uszítást a magyarországi cigányság ellen. Nem is csoda, hogy Orbánék miatt eljárás indult Magyarország ellen a gyöngyöspatai győlöletkeltés miatt.

A tisztességes emberek azonban nem kértek Orbán aljas uszításából. A magyarok nemet mondtak a fideszes rasszizmusra.

Pártok, közszereplők és civilek sora szólalt már fel az ügyben, és ítélte el Orbán rasszizmusát. Szél Bernadett és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselők személyesen látogattak Gyöngyöspatára és úgy fogalmaztak, “Orbán uszító ámokfutása generációkat tesz tönkre”. Rengetegen petícióval tiltakoztak és több tüntetést tartottak az ellen, hogy Orbán döntse el, ki kaphat és ki nem kaphat kártérítést Gyöngyöspatán. A petíció aláírói például a leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy a felcsúti miniszterelnök befolyásolja és nyomás alá helyezze a független magyar bíróságot.

Az EzaLényeg.hu megbízásából készült kutatásból pedig az is kiderül: a megkérdezettek kétharmada nem ért egyet a Fidesz-csicska Kovács Zoltán nyilatkozatával, miszerint “a bíróság által hozott határozat sok magyar igazságérzetét sérti. Nem vette figyelembe azt a kérdést sem, hogy az ügyben részt vevő diákok teljesítették-e kötelezettségeiket”. A magyarok többsége sokkal inkább Željko Jovanović európai szinten ismert roma jogvédő álláspontjával ért egyet, miszerint “Eddig Orbán és uralkodó pártja a Fidesz elégedett volt azzal, hogy külső ellenségeket gyártottak, annak érdekében, hogy biztosan a kezükben maradjon a hatalom. Most azonban már az ország saját polgárai közül gyártanak ellenségeket – és a romaellenes rasszizmus felkavarása talán a legegyszerűbb módszer, amelyet választhatnak“.

Nem sokkal később pedig a Kúria is kimondta, hogy ki kell fizetni a kártérítést a szegregált gyöngyöspatai roma diákoknak. A kártérítést tehát csak pénzben lehet kifizetni.

Orbánék tehát elbukták rasszista küzdelmüket. De nem feledhetjük el, hogy bármilyen csoport ellen gyűlöletcunamit indítanak, ha úgy látják, azzal bebetonozhatják hatalmukat.

 

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: