Otthon / Friss hírek / Résen kell lenni: tucatnyi kamupárt indításával próbál minket összezavarni a Fidesz

Résen kell lenni: tucatnyi kamupárt indításával próbál minket összezavarni a Fidesz

Orbánék eddig is szívesen használtak kamupártokat, hogy értékes szavazatokat lopjanak az ellenzéktől, és megakadályozzák a kormányváltást. Aki le akarja váltani őket, az az Egységben Magyarországért listájára és helyi jelöltjére szavaz.

Az idei választásokon 35 párt már biztosan elindulhat, a Választási Iroda ugyanis már zöld utat adott nekik. Ebből a hatalmas számból a Fidesz-KDNP-t és az egységes ellenzéket leszámítva marad 27, amik túlnyomú többsége teljesen egyértelműen kamupárt.

Ezek a pártok csak a kampányra kapott százmillió forintok lenyúlására mennek rá, amiket sokszor vissza sem fizettet velük a kormány. Orbánék azért tűrik ezt el, mert az a ki nem mondott céljuk a kamupártokkal, hogy félrevezessék az ellenzéki szavazókat.

A választásokon elindul például a Zöldek Pártja, akik 2006-ban összesen 2789 voksot tudtak összeszedni, 2014-ben aztán felvettek 150 millió forint támogatást az induláshoz, ami pedig 0,37%-ra volt elég. 2018-ban nem indultak el, de most nagyon bizakodók, hiszen “százas nagyságrendben” vannak tagjaik.

A Mi Pártunk nevű csoportosulás is elindul, akik 2018-ban összesen 477 szavazatot kaptak, miközben 60 ezerre számítottak. De megméretteti magát a Demokrata Párt is, akiknek nemcsak Facebook oldala nem aktív, de a honlapjuk sem működik, és a címükön sem lehet őket megtalálni.

Indulnak olyan pártok is, amik szinte teljesen egyértelműen a szavazók átverésére mennek rá a pártjaik nevével.

A Közösen Magyarországért Párt most indul először, de saját bevallásuk szerint sem számítanak semmilyen valódi sikerre, országos listát nem is terveznek állítani, de a Parlamentbe azért valahogy mégis bejutnának. A Fidesz szekértolói egyértelműen.

Hasonló cipőben jár a Egészséges Magyarországért Választási Párt is, akik egy szabolcsi informatikus vállalkozásaként jöttek létre, és “egy harmadik pólust terveznek létrehozni” 5-10 jelölttel. Figyeljünk oda, ez a formáció nem azonos az EGYSÉGBEN MAGYARORSZÁG pártszövetségével!

De elindul az oltásellenes Gődény György is, aki egy hírhedt kamupárt hálózatot üzemeltető házaspárral köti össze a politikai karrierjét, így szinte biztosan fel tudnak majd venni 600 millió forintnyi támogatást.

Továbbá elindul egy Szabad Magyar Demokratikus Párt nevű képződmény is, akik legfrissebb Facebook akciója a Fidesz egyik posztjának megosztása volt – ebből is látszik, hogy hova tartoznak valójában. Rajta lehet a listán a Demokratikus Karta Párt is, akiknek nincs Facebook oldala, nincs honlapja, nincs semmilyen tevékenysége, sem pedig semmilyen elérhetősége egy címen kívül. Nevük egyértelműen a megtévesztést szolgálja.

Ne dőljünk be a kamupártoknak! Az Egységben Magyarországért képviseli az egyesült ellenzéket, minden más kamupártra leadott voks pedig a Fideszt segíti!

(forrás: 24.hu)

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: