Pörög a munkaerőhiány, a bérekkel támadnak az áruházak, 300 ezer alatt nehéz dolgozót találni. A boltok is nagy erőkkel keresik a leendő alkalmazottakat. A Spar közben berobbantotta a béreket.
A boltos piac magához tért, de visszaköszönt a munkaerő hiánya is. Mindent be kell dobniuk a munkaerőért vívható küzdelemben, és az álláshirdetések tanúsítják, hogy már nem csak a jövedelmek, de a munkakörülmények is számítanak: rend, tisztaság és jó illat vár, nem kell békázni a boltban, imádod a pörgést és már kiskorodban is a pénztárgépet nyomkodtad.
A boltosok többsége még mindig csak versenyképes javadalmazást kínál, az elérhető jövedelmekről szemérmesen hallgatnak – írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Most azonban a Spar robbantott nagyot, megadva az egyes munkakörökben elérhető jövedelmeket.
Egyre több a toborzó nap is, úgy látszik, ez is bejön, persze a magasabb bér mellett. Szinte kivétel nélkül szerepel az álláshirdetésekben, hogy ott bizony szabályosan bejelentik a dolgozókat – ezek szerint viszont lehet, hogy nem mindenütt.
A legrázósabb munkaerőhiányos terület a logisztika, raktár, szállítás.
A Sparnál egy teherkocsivezető
havonta átlagosan bruttó 730 ezer forintot is kereshet.
Így a többiek sem adhatják sokkal lejjebb.
A bérezésben területi különbségek is vannak egy-egy láncon belül, a Lidl bolti dolgozó belépő bruttó jövedelme Békéscsabán 342 ezer forint, de például Budapesten ennél jócskán több.
A magyar láncok is küszködnek, a CBA komissiózó munkakörben a dolgozók utolsó havi átlag nettó keresete 364 ezer forint volt, az elérhető kereset pedig akár nettó 500 ezer forint is lehet. A gépjárművezető bérezése nettó 350-400 ezer forint közötti.
Aldi | bolti eladó Budapest kezdő fizetés | 377,0 | hűtőraktári dolgozó Biatorbágy kezdő bruttó bér, éjszakai műszak | 501,0 |
Auchan | áruházi munkatárs nagy forgalmú régiók, kezdő jövedelem | 320,0-421,0 | júliustól, szakképzettséget igénylő pozíció | 342,0-445,0 |
Lidl | bolti dolgozó Budapest belépő bruttó jövedelem | 371,0 | raktári dolgozó Hejőkürt | 358,0 |
Penny Market | eladó-pénztáros próbaidő után | 372.8 | targoncavezető Veszprém kezdő alapbér | 305,0 |
Spar | eladó-pénztáros Budapest elérhető bruttó bér | 392,0 | áruösszekészítő, Üllő | 470,0 kezdő bér, 700,0-800,0 elérhető |
Tesco | frissáru pultos | 260,0 | sofőr (online) kezdő bér | 269,7-293,1 |
Kifli.hu | raktári dolgozó | 457,0 | targoncavezető | 537,0 |
Decathlon | sporttanácsadó belépő bér | 280,0-300,0 | targoncás alapbér | 320,0 |
Deichmann | eladó bér | 320,0 | ||
ezer forint, 40 óra/hét munkaidőre, bruttó | ||||
Forrás: céges honlapok |