Otthon / Friss hírek / Veszélyhelyzet: több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból, ha a kormány nem lép

Veszélyhelyzet: több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból, ha a kormány nem lép

Több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból, mert a beszerzés drágább, mint amennyit azért a tb és a páciens fizet. Legalább 20 milliárd forint azonnali segítségre lenne szükségük, hogy kelljen becsukniuk a vállalkozásaikat  – írja a Népszava.

A gyógyászati segédeszköz forgalmazók szerint

idén tavasszal mankók, járókeretek mopedek, gyerekek súlyos gerincferdülését korrigáló, egyedi gyártású fűzők, cipők tűnhetnek el a hazai betegellátásból.

Van olyan bolt, ahol már ki is fogytak ezekből az eszközökből, és nem lehet beváltani a sztóma-zsákra, felnőtt pelenkára szóló vényeket sem. A lap a forgalmazókra hivatkozva azt állítja,

a közösségi oldalakon a daganatos betegek egymásnak adnak ötletek, hogyan lehet egy-egy bélsár felfogó zsákot újra használhatóvá tenni.

A cikk szerint sok terméknek az előállítása vagy a beszerzése többe kerül a forgalmazónak, mint amennyit azért a tb és a beteg fizet, a veszteséges termékek forgalmazását pedig nem vállalják, és ha ez így marad, akkor ezek a segédeszközök nem lesznek kaphatóak.

Noha a múlt héten az egészségügyi kormányzat 3 milliárdos gyorssegélyt ígért be az ágazatnak a legkritikusabb termékek árkiegészítésére, a szakmai szövetségek szerint ez az összeg nem elegendő a piac megmentésére.

Legalább 20 milliárdos támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy az egyedi gyógyászati segédeszközöket gyártók és a forgalmazók – a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége, az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestülete, az OPRA – Ortetika, Protetika, Rehabilitáció Szövetség és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) tagvállalatainak – ne menjenek tönkre.

Közlésük szerint 18 éve változatlan támogatási összegért kell ellátniuk a hazai betegeket segédeszközökkel, azonban  ezalatt az infláció, a kötelező minimálbéremelések, a járvány miatt elszabaduló szállítási díjak mára ellehetetlenítették az ilyen eszközöket gyártó vállalkozásokat.

A tb-listán szereplő eszközök közül

a kritikus árrésű termékek száma tavaly tavasszal 70 volt, mára azonban már 387-re emelkedett, 41 eszköz pedig negatív árrésbe csúszott.

Róka László, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) főtitkára példaként említette, hogy egy kerekes járókeretet (rolátort) 30 ezer forint körüli áron lehet beszerezni most, miközben a kereskedő ezért nem kérhet többet összesen 18 ezer forintnál. Az ártámogatásban részesülő termékért nem kérhetnek az előírt árnál többet a betegektől.

A Népszava arról is ír, hogy a gyógyászati segédeszköz gyártók és forgalmazók a koronavírus-járvány alatt elvesztették a 65 év feletti ügyfeleik egy részét is. Becsléseik szerint az elmúlt években mintegy 13 ezer beteg egyéb okokból szorult ki az ellátásból, mert vagy nem engedhette meg magának, hogy az eszközét megvásárolja, vagy el sem jutott a szakorvos, aki azt felírhatta volna.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: