Otthon / Egyéb / Nem elég a levélszavazat, még pénzt is kínálnak az erdélyiek voksaiért – ez azonban bűncselekmény lehet

Nem elég a levélszavazat, még pénzt is kínálnak az erdélyiek voksaiért – ez azonban bűncselekmény lehet

„Ha a Debrecenben működő Erdélyi Szövetségek Egyesülete valóban pénzt kínál a magyarországi parlamenti választáson részvételre jogosultaknak azért, hogy menjenek el voksolni, az felveti a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúját” – szögezte le Magyar György. Amiatt kerestük meg, mert egy Debrecenben bejegyzett civil szervezet, az Erdélyi Szövetségek Egyesülete Facebook posztban tette közhírré, hogy: „Szövetségünk jutalmat ad azoknak, akik elmennek szavazni”. Valószínűleg menetközben ők is rájöttek arra, hogy ezzel „lebuktak”, ugyanis azóta, hogy Hadházy Ákos hírt adott a posztjukról, az elérhetetlenné vált. Magyar György szerint van mozgástér a fellépésre, ha tényleg fizetnek a szavazatokért.

Hadházy Ákos a minap Facebook posztban hívta fel a figyelmet egy készülődő választási csalásra, pontosabban potenciális szavazatvásárlásra. Mint írta, az Erdélyi Szövetségek Egyesülete jutalmat ígér a választáson részvevőknek, mondván „kötelességük megvédeni a kormányt az ellenségeiktől”, továbbá. „Budapest 15 millió magyar fővárosanem akarunk idegen hatalmat, mint a Városházán”. Így szól a debreceni székhelyű egyesület felhívása.

Pontosabban csak szólt, ugyanis azóta, hogy a független országgyűlési képviselő február 7-én felhívta a figyelmet a felhívásra, az egyesület posztja elérhetetlenné vált. Hadházy szerencsére kimentette posztot, s nemcsak azt, hanem az eredetileg oda is mellékelt, szórólapnak kinéző felhívás képét is megörökítette.


Ahogy Hadházy is megállapította, tényleg van ilyen nevű szervezet. A székhelye Debrecenben található, vezetője pedig Csiszár Mihály. Az egyesület beszámolói szerint 2019-ig gyakorlatilag alvó szervezet volt, azonban a 2020-as beszámolója már nincs fent a bírósági oldalon. Az egyesület Facebook-oldala (megjegyzés: ami azóta szintén elérhetetlenné vált) fröcsög az ellenzékkel szemben hergelő gyűlölettől – írta Hadházy, aki komolyan veszi „az elszólást”, hiszen a szervezet elnöke is magát komolynak mondó személy, és a bejegyzés is komoly dologról szól: a választók anyagi befolyásolását ígéri.

Ez felveti a bűncselekmény gyanúját

Gondoltuk, jogi véleményt is kérünk az ügy kapcsán. Magyar Györgyöt kerestük meg, akitől azt kérdeztük, vajon nem bűncselekményről beszélünk ilyen esetekben, nem választási szavazatvásárlást lenget be a bejegyzés?

Amennyiben a Debrecenben működő Erdélyi Szövetségek Egyesülete valóban pénzt kínál a magyarországi parlamenti választáson részvételre jogosultaknak azért, hogy menjenek el voksolni, az felveti a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúját” – szögezte le az ügyvéd, hozzáfűzve: a választási eljárásról szóló törvény szerint ilyen esetben kifogással lehet élni. Ilyen értelmű kérelmet gyakorlatilag bárki – természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet ­– benyújthat, derült ki a kérdéseinkre adott válaszából. Mint leszögezte: „az egyesület sajátos akciója kapcsán – feltéve persze, hogy tényleg fizetnének azért bárkinek, hogy szavazzon – a választásra jogosult valamennyi magyar állampolgár élhet a kifogás jogával, és a panasszal kapcsolatos döntést az arra illetékes választási bizottságnak kell meghoznia, amely ellen jogorvoslatnak van helye”. A végállomás pedig, ha a vélelmezett jogsértés túlmutat egy egyéni választókerületen, a Nemzeti Választási Bizottság. De még azután is van mozgástér: a választási bizottság döntése kapcsán bírósághoz is lehet fordulni, különösen akkor, ha felvetődik a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény.

Nem lenne egyedi eset, sőt!

A 2010 után tartott választásokról több olyan független jelentés is készült, amelyek egyebek mellett a szavazatvásárlás miatti választási csalásokra hívták fel a figyelmet. Köztük a szavazatvásárlásokra is, mármint azok törvénytelen eseteire, merthogy van jogilag támadhatatlan formája is, például a kormány olyan osztogatásai, mint az idén a 13. havi nyugdíj, a 25 éven alattiak szja-mentessége, a családosok szja-visszatérítése, de akár a maximált áru üzemanyag, vagy a csirkefarhát, stb. De van, amikor már ezen is túlmennek a szavazatok „maximálása” érdekében. Ilyenekre hívta fel a többi között a figyelmet a nemzetközi civil szervezet, az Unhack Democracy is az elmúlt három magyarországi választások kapcsán.

A 2018-as országgyűlési választások után – online tanúvallomások és 50 személyes interjú, a már korábban napvilágra került tények, beleértve a szerbiai, romániai és magyarországi sajtójelentések felhasználásával, továbbá a szavazatszámok vizsgálatával, valamint a nyilvános adatok matematikai elemzésével – készült, konkrét bizonyítékokat is felvonultató kutatás a többi között a szavazatvásárlásokra is kitért. Olyan eseteket is felidéztek, mint az alábbi.

Ötezer forint egy Fideszre leadott szavazatért

Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy ellenzéki szavazatszámláló arról számolt be, hogy voltak, akik maguk vallották be, hogy megvásárolták a szavazataikat, illetve, hogy embereknek pénzt fizettek minden egyes, az urnákhoz odacitált Fideszre szavazó után. „Nagyon szegény faluról van szó, és azt mondták nekem, hogy egyenként 5000 forintot kaptak az emberek a szavazatukért. Az idősebbeket kiképezték, és egyik rokonuk segített. Úgy tűnik, azok az emberek, akik Fideszre szavazó választókat vittek a szavazókörbe, szavazatonként 10 000 forintot kaptak” – mondták el.

Egy másik nógrádi ellenzéki küldött pedig arról számolt be, hogy a roma választók azt mondták neki, hogy az „utolsó” jelöltre (Fidesz) és a listán szereplő X számú jelöltre szavazzanak, hogy megőrizzék juttatásaikat és maradjanak a munkaügyi programokban.

Hasonló aggályokat vet fel a Yale Egyetem és a Kaliforniai Egyetem akadémikusai által a 2014-es magyar választásokról készült tanulmány, amely részletesen bemutatta a közvetlen szavazatvásárlást, a szavazatokért cserébe juttatott közhasznokat, a juttatások megvonásával való fenyegetőzés általi kényszert és a fenyegetéssel járó gazdasági kényszert olyan emberektől, mint a pénzkölcsönzők és a munkaadók.

Az RMDSZ is benne lenne?

Visszatérve a debreceni bejegyzésű Erdélyi Szövetségek Egyesületének  felhívására: azt – mint a szórólapon is látható – a Tőkés László védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt is támogatja (máskülönben miért lenne ott a logója), s az azon megadott link a „Magyarnak lenni jó” felütésű, a magyarországi választásokra való regisztrációt gyűjtő honlaphoz visz el.

Nem véletlen tehát, hogy Hadházy Ákos a vonatkozó Facebook-posztjában így fogalmazott: „Miután már az RMDSZ vezetői is meg merték tenni, hogy nem fogadják az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének feléjük nyújtott jobbját, sajnos más is elképzelhető, amit meg mernek tenni…Elképesztően veszélyes és ocsmány játék, amit ezek az emberek játszanak: a határon túli honfitársainkat hergelik a hazaiak ellen, közben pedig legalább két és félmillió magyarországi ellenzéki szavazót sértegetnek”.

hirklikk.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: