Így összegezte meglátásait egy Nagyatád környéki benzinkút ügyvezetője. Mint mondta, el lehetett volna osztani a terheket az állam, a MOL és a kiskereskedők között, de nem ezt tette a hatalom.
Mint ismert, Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy még három hónapig meghosszabbítják az üzemanyagok árának befagyasztását. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy az intézkedés során a kormány bármilyen segítséget adna az embereknek: nem csökkentik az üzemanyagok árát terhelő áfát, sem pedig a jövedéki adót, eszükbe sem jutott a kompenzáció, az árbefagyasztás számláját 100 százalékban a töltőállomások tulajdonosaira terhelik.
Az intézkedés eddig is komoly kihívást jelentett, hiszen a gázolaj beszerzési ára február 4-e óta magasabb mint 480 forint.
A kutak tulajdonosaitól nem várható el, hogy folyamatosan veszteséggel értékesítsenek üzemanyagot – írja a holtankoljak.hu a további 3 hónapos árstop kapcsán. Szerintük számítani kell arra, hogy “jó esetben mennyiség korlátozások lesznek”, viszont az sem kizárt, hogy “kényszerűségből jelentős számban fognak kutak bezárni”.
Megkérdeztük az egyik nagyatádi környéki benzinkút vezetőjét az ügyről. A nevét nem merte vállalni, gondolom, mindenki érti, miért.
– Most ott tartunk, hogy a gázolajat 6 forinttal drágábban kapjuk, mint amennyiért el tudjuk adni. A benzin esetében még van egy kis árrés, de az semmire nem elég. Szerencsére mi nem megyünk ettől tönkre, mert a cégünk több lábon áll, de mindenesetre rosszul érint minket a rendelet: az állam csak a mi oldalunkat sarcolja meg, a sajátját nem, pedig el lehetett volna osztani a terheket a MOL, a magyar állam és a kiskereskedők között. De, ugye, annak az 1000-1500 embernek, akik benzinkutakat üzemeltetnek, a véleménye semmit nem ér, fájdalmas, hogy ennyire semmibe vesznek minket. Azok a vállalkozók, akik nem álltak több lábon, rövidesen becsődölnek: ha alkalmazottal dolgozik valaki, ott minden perc veszteség.
Szerintem itt arra megy ki a játék, hogy egy cég begyűjtse a kicsi kutakat, és kialakítson belőle egy kúthálózatot. Csak erre tudok gondolni, főleg a rendeletben megfogalmazott szankciók miatt: a kormány ugyanis elrendelte, hogy a benzinkutakat nem lehet bezárni, legfeljebb hány órán keresztül nem lehet üzemanyag a kutaknál, és hogyha valaki ezeket nem tudja tartani, úgy a belügyminisztérium soron kívül átadhatja más vállalkozónak a benzinkút működtetését.
Ha követnénk az olaj világpiaci árát, akkor 520-540 forint körül alakulna a benzinár a hatósági ár nélkül – vélte nemrég a Magyar Ásványolaj Szövetség. Egészen biztosan emelkedni fognak az üzemanyag beszerzési árak, ami teljesen kiélezi a helyzetet a hazai üzemanyag-piacon – írta a holtankokjak.hu
atadhir.hu