Otthon / Friss hírek / Az áprilisi választás előtt komoly szankciókat léptetnének hatályba Orbán és társai ellen

Az áprilisi választás előtt komoly szankciókat léptetnének hatályba Orbán és társai ellen

„Az Egyesült Államoknak meg kellene fontolnia, hogy a Magnitsky törvény alapján léptessen életbe szankciókat a magyar rezsim ellen, mégpedig az április 3-i választások előtt – ahogy azt tette 2021-ben Bulgária esetében” – ezt tweetelte ki az éterbe Hegedűs Dániel politológus, a German Marshall Fund munkatársa. Ezzel reagált olyan nemzetközi szervezet közleményére, amely amerikai, európai uniós és brit korrupció-ellen küzdő politikusokat tömörít. Ők felszólították az Európai Bizottságot és az USA kormányát arra, „hogy megfelelő szankciókat vessenek be azon magyarországi személyek ellen, akiket hitelesen vádolnak súlyos korrupcióval és a közjavak eltulajdonításával”. Az idehaza kevés figyelmet kapott közlemény Orbán mellett – ha nem is név szerint, de – egyértelműen utal Mészáros Lőrincre és Tiborcz Istvánra. Akiknek a feje felett már évek óta ott lebeg az esetleges Magnitsky-szankciók réme.

Kevés figyelmet kapott Magyarországon az a pár nappal ezelőtti hír, miszerint egy európai parlamenti képviselőkből, amerikai és brit törvényhozókból a közelmúltban megalakult nemzetközi szervezet kemény közleményt fogalmazott meg Orbán Viktor és haverjai ellen. A magát Kleptokrácia Elleni Parlamentek-Közi Szövetségnek (Inter-Parliamentary Alliance against Kleptocracy, IPAK) nevező szervezet közleményéről a Hírklikk is beszámolt, mégpedig a Politico Brussels Playbook hírlevele alapján. A közlemény aláírói között van például Daniel Freund európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament korrupcióellenes csoportközi csoportjának társelnöke és Tom Malinowski, a külföldi korrupció és kleptokrácia elleni egyesült államokbeli választmány társelnöke. A szövegét – annak nyilvánosságra hozatala előtt – szerezte meg az amerikai portál.

Aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy több uniós tagállamban a szisztematikus korrupció lehetővé teszi és táplálja a jogállamiságot fenyegető veszélyeket. Orbán Viktor magyar miniszterelnök antidemokratikus lépései és kinyilatkozásai számos ponton összekötődnek családtagjainak és más haverjainak a rendszerszintű korrupciójával” – áll a közleményben, amely példaként hozza fel Orbán veje, Tiborcz István 40 millió Elios-projektjét, és azt, hogy a kormányfő gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc „megkérdőjelezhető módon vált Magyarország leggazdagabb emberévé, miközben volt, hogy cégének a részvényei – a folyamatos kormányzati megrendeléseknek köszönhetően – a világ legjobban teljesítő papírjai között voltak”.


A dokumentum megfelelő szankciókat követel a komoly korrupciós cselekményekkel és az állami javak elsajátításával hitelesen vádolt magánszemélyek ellen, „a határozott lépések hiányában fennáll annak a veszélye, hogy Orbán korrupció-vezérelte támadásai példaként szolgálhatnak más tagállamokban is. A kleptokraták nem csak az adófizetők pénzét lopják el, szisztematikusan veszélybe sodorják demokráciánk jövőjét. Az EU és az USA – a világ két legerősebb demokráciája – nem lehet szégyenlős a kihívás leküzdésében”.

Támogató szavak Németországból

Erre reagált Hegedűs Dániel politológus, a berlini German Marshall Fund munkatársa, aki négy részes tweetjében nemcsak a közlemény lényegét tette közhírré, hanem azt is megfogalmazta, hogy „az Európai Bizottsággal szemben, az amerikai adminisztráció komoly politikai autonómiával rendelkezik ahhoz, hogy saját szankciókat léptessen életbe…a Biden-adminisztrációnak egyedül is határozottan és gyorsan kell cselekednie. Az Egyesült Államoknak meg kell fontolnia a Magnitzky szankciók életbe léptetését a magyar rezsim kleptokratái ellen, mégpedig az április 3-i választások előtt, ahogy megtette 2021-ben Bulgária vonatkozásában” – írta Hegedűs.

hirklikk.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: