Otthon / Egyéb / Ha segítene a háborús menekülteken, ezeket a szervezeteket érdemes keresni

Ha segítene a háborús menekülteken, ezeket a szervezeteket érdemes keresni

Számos helyen és módon várják az adományokat, a segítő kezeket, a tenni akaró embereket.

Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, a harcok már Kijevig terjednek. A világsajtót bejárták és bejárják a megindító képek a háború elől menekülő családokról, a metróaluljárókban megbúvó emberekről, a határokon felállított menekülttáborokról. Azonban a segíteni akarás most is megmutatta magát, és sokan írtak szerkesztőségünknek is, hogy szívesen adakoznának, segítenének a maguk módján, ám nem tudják, melyek a megbízható szervezetek.

Az Index korábban beszámolt róla, hogy február 24-én a Magyar Vöröskereszt és a Magyarországi Református Egyház külön-külön adománygyűjtést hirdetett az ukrán polgárok javára. Ugyanezen a napon a Migration Aid civil szervezet felhívást tett közzé, melyben – megelőző jelleggel – civil segítőket keresett Magyarország ukrajnai határának térségében. Másnap a Debreceni Egyetem (DE) valamennyi üres kollégiumi férőhelyét (akkor ez 250 volt) felajánlotta a Kárpátaljáról érkező hallgatók, oktatók és más menekültek elszállásolására.

Szombat óta hívható a 1357-es nemzeti segélyvonal, amelynek hívásával 500 forinttal lehet támogatni a Híd Kárpátaljáért összefogást.

Az Összefogás Ukrajnáért Facebook-csoport néhány nap alatt elérte a csaknem hatvanezres tagságot, itt segítséget nyújthatnak és kérhetnek az emberek. A Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) csoportban is segítséget kínálnak fel, sokan szállást, mások fuvarozást, vagy ingatlanjaikat teszik elérhetővé.

Összefogás Ukrajnáért: pár óra alatt több tízezer segítő gyűlt össze a magyar Facebook-csoportban

Február 26-án útnak indult az Ökumenikus Segélyszervezet 28 tonnás segélyszállítmánya Kárpátaljára élelmiszerekkel, higiéniai cikkekkel megrakva; a jövőben további ilyen akciók következnek – mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Mindezek mellett számos ország szintén segélyszállítmányokat küldött Ukrajnába, ezek közül talán a legérdekesebb, hogy kriptovaluta-elemzők szerint eddig legalább 9 millió dollárt ajánlottak fel az ukrán háborús erőfeszítések támogatására névtelen Bitcoin-adományozók.

Az ismert magyar műsorvezető és stylist, Lakatos Márk a Facebook-oldalán összegyűjtötte azokat a szervezeteket, melyeken keresztül segíteni lehet a háborús menekülteknek.

index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: