Varga Mihály szerint a magyar forint a brüsszeli szankciók áldozata, amelyek már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak. A forintra és a magyar emberekre a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy lebegtetik a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra – jelentette ki a pénzügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán közzétett videójában. Varga Mihály szerint, aki …
Tovább...Daily Archives: 2022-03-07
NATO-csapatok Somogyba telepítését engedélyezte a kormány
A szövetséges államok fegyveres erőinek az ukrajnai válsággal összefüggő csapatmozgásainak és egyéb feladatainak elősegítése érdekében – a határozat ma megjelent. Orbán Viktor a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után jelentette be, hogy rendeletbe foglalták, miszerint Magyarország területéről nem lehet Ukrajna területére fegyvert szállítani. Arról ugyan nem ejtett szót, de a rendeletben szerepel, …
Tovább...Épp a kormánypropaganda hívja fel a gyerekek figyelmét, hogy a lányok lehetnek fiúk, a fiúk pedig lányok
A háború árnyékában befutott a kormány “nemátalakítóműtét-ellenes” reklámja is, ami több szempontból gusztustalan, de emellett még kontraproduktív is a kormánypropaganda szempontjából. Mint már írtunk róla, ez a reklám ugrik most majd jó ideig a gyanútlan tévénézők arcába közpénzből: Vajon e remekbe szabott anyag elkészítése közben felvillant-e a fideszes trösztök fejében …
Tovább...Mi fizetjük Putyin háborúját: 400 forint az euró!
Orbán és Putyin ebben is összedolgozott: előbbi 12 év förtelmes gazdaságpolitikájával, utóbbi pedig a szomszédunk ellen indított háborúval járult hozzá, hogy történelmi mélységbe zuhanjon a magyar fizetőeszköz. Ahhoz képest, hogy a 2010-es hatalomátvételkor Orbán Viktor még erős forintot ígért, a Fidesz-kormányok ideje alatt folyamatosan romlott a pénzünk. Különösen nagyot esett …
Tovább...PDSZ: Ha nincs járványhelyzet, a sztrájkot sem lehet ellehetetleníteni járványra hivatkozva
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete követeli az immár minden alapot nélkülöző, sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról szóló rendelet visszavonását. „Mivel a járványügyi előírások – az egészségügyi és a szociális területen kívül – mindenütt feloldásra kerülnek, ezzel a kormány elismeri, hogy a közoktatási intézményekben nem indokolt a járványhelyzetre való hivatkozás – ezért …
Tovább...Be kell jelenteni a gabona kivitelét a Nébihnek, hogy ha akarja, az állam megvehesse a terményt
A kormány egy márciusi 5-i rendelettel korlátozta a takarmány- és élelmiszer ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségűvé sorolt mezőgazdasági termékek kivitelét, május 15-ig. A korlátozás a következő terményekre él: a búza és kétszeres (vámtarifaszám 1001), a rozs (1002), az árpa (1003), a zab (1004), a kukorica (1005), a szójabab, törve is (1201), …
Tovább...Belső levelezések utalnak az állami hírügynökség fideszes kézivezérlésére
A közmédia részeként működő Magyar Távirati Iroda (MTI), magyarul az állami hírügynökség kormánypárti kézivezérlésére már eddig is egy sor egyértelmű jelet láthattunk, de most a Direkt36-hoz eljutott belső szerkesztőségi levelezések abba is bepillantást engednek, hogyan „esnek el” a kormánynak kellemetlen hírek. Az MTI-nek papíron törvényi kötelessége lenne pártatlanul és magas színvonalon működnie, …
Tovább...Újabb történelmi mélypontonot ért el a forint
Újabb történelmi mélypontra került a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő hajnalban, majd minimálisan erősíteni tudott reggel 6 órára – írja az MTI. Az euró hat órakor 387,94 forinton állt, magasabban a péntek esti 385,72 forintnál. Hajnalban történelmi csúcson, 388,19 forinton is jegyezték. A svájci frank 384,51 …
Tovább...Gelencsér megfutamodott, eltűnt az óriásplakát
Gelencsér Attila, „kiváló” politikai érzékkel, Kaposvár egyik legszegényebb családjának rozoga háza fölé plakátoltatta ki saját magát és a szlogent: „Előre menjünk, ne hátra!” Aztán eltűnt a plakát. Miután több százan megosztották Gelencsér Attila óriásplakátjáról készült képet, ami Kaposvár egyik legszegényebb családjának udvarában áll, és hirdeti a fideszes szlogent: „Előre menjünk, …
Tovább...Egy orosz tornász az Ukrajna elleni invázió támogatását szimbolizáló Z betűvel a dresszén állt ukrán versenytársa mellé a dobogón
Ivan Kulijak orosz tornász viselkedését sokkolónak nevezték. A szombati versenyt az ukrán Kovtun Illija nyerte meg, az orosz tornász harmadik lett. A dobogón állva látható volt, hogy Kulijak felsőjén ott a jól szimbólum, a Z betű. Ivan Kulijak a dobogón. Mindkét tornász a dohai világkupán vett részt. A Z betű, …
Tovább...