Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly decemberben 7,4, idén januárban pedig 7,9 százalékos volt az infláció, jóval magasabb, mint arra gazdasági elemzők számítottak.
A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. Az élelmiszerek ára éves összevetésben 11,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 18,7 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,2, ezen belül a dohányáruk 9,9 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 8,3 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 5,5 százalékkal emelkedett.
Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 2,1 százalékkal emelkedett. A kormányzati élelmiszerár-maximalizálás következtében a liszt 9,7, az étolaj 9,2, a cukor 6,7, a tej 3,0, a sertéshús 0,4 százalékkal lett olcsóbb. (MTI)
444.hu