Otthon / Friss hírek / Íme a legalizált voksturizmus: Révleányváron 19 ember van egy szántóföldre bejelentve
Person voting

Íme a legalizált voksturizmus: Révleányváron 19 ember van egy szántóföldre bejelentve

Úgy tűnik, nagyon is jól működik a gyakorlatban a Semjén Zsolt nevéhez köthető, a kormánypárti többség által tavaly novemberben (boldogkarácsonyt!) az Országgyűlésben elfogadott törvénymódosítás nyomán kialakuló voksturizmus.

Mint ismert, a parlament akkori döntése nyomán már nem feltétele az állandó lakhely létesítésének, hogy az ember ott is éljen. Az új szabály megfosztotta a lakcímnyilvántartást azon képességétől, hogy a valódi helyben lakást igazolni tudja. A választásba nem az adott politikai közösség részét képező személyek is beleszólhatnak ellenőrizhetetlen módon.

A kissé kacifántos jogi nyelvezet helyett úgy is fogalmazhatnánk, hogy

az Orbán-kormány gyakorlatilag előre legalizálta a lehetséges és tömeges választási csalást.

Habár az ellenzék rögtön a szavazás után felhívta a figyelmet arra, hogy a fiktív bejelentések befolyásolhatják a választás eredményét, és az Alkotmánybírósághoz is fordult, az Ab határozatában elutasította a panaszt, mondván, ez nem jelent veszélyt a választások tisztaságára nézve.

Nos, mi azért bemutatnánk egy esetet, ami ennek az állásfoglalásnak éppen az ellenkezőjéről tanúskodik. Ehhez Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy kis községébe, Révleányvárra kell utaznunk, ahol információink szerint

a Partalja utca 33. házszámhoz történetesen 19 ukrán származású ember van bejelentve, a történetnek ráadásul külön szépséget ad, hogy a címen már ház sincs, csak szántóföldek. 
révleányvár, voksturizmus
Fotó: Google Térkép

Az anomáliára a Deák Bertalan független polgármester által vezetett településen az Egységben Magyarországért munkatársai bukkantak rá, miután lekérték a vonatkozó hivatalos névjegyzéket.

Erdei Sándor Zsolt, az Egységben Magyarországért Borsod-Abaúj Zemplén megyei 5-ös számú választókörzet képviselőjelöltje lapunknak elmondta, tudomása szerint a Bodrogköz egy kis részén elhelyezkedő faluban egy másik helyen, a Petőfi utcában is hasonló a helyzet, ott kilenc ukrán nemzetiségű embert találtak az aktivistái szintén egy helyre bejelentve.

Hangsúlyozta,

a településen 150-en laknak összesen, abból 28 fő ukrán, ami közel 20 százalékos arány, ez pedig jelentősen befolyásolhatja a választás végeredményét helyben.

Az ellenzéki politikus szerint egyébként ez már elő is fordult az önkormányzati választáson, ahol olyan képviselők kerültek be a testületbe, akik a fideszes Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő személyes jó barátai és ismerősei. Erdei ezért aggályosnak tartja a képviselő-testület kialakulását is.

erdei sándor zsolt
Fotó: Erdei Sándor Zsolt/Facebook

Az egységes ellenzék jelöltje elmondta,

választókörzete rendkívül nagy, mivel összesen 98 település tartozik bele, amiből csak Sárospatak és Sátoraljaújhely a két nagyobb város, viszont ha a Révleányvár szintű kistelepüléseken 20-30 százalékos arányban szavaznak ukránok és szlovákok, akkor nem beszélhetünk tiszta választásról.

Bár Erdei is tisztában van azzal, hogy a Fidesz lényegében legalizálta a választási csalásokat, de az szerinte akkor is elfogadhatatlan és a jóerkölcsbe ütközik, hogy valaki így nyerjen választásokat. Megemlítette, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei, főként a határ menti településeken például ebből kifejezetten komoly problémák lehetnek.

“Mivel a Fidesz bázisa is véges, pénz nem számít alapon valószínűsíthetően mindent el fog követni annak érdekében, hogy külföldi állampolgárok is leszavazzanak rájuk, de ez aggályos, és a választások eredményét igenis befolyásolja”

– fogalmazott lapunknak a politikus.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: