Joe Biden amerikai elnök a képviselőház demokrata tagjainak tartott pénteki beszédében kijelentette, hogy ha a NATO bármelyik tagállamát támadás éri, akkor az USA beavatkozik a védelmében, annak tudatában is, hogy ez a 3. világháború kitöréséhez vezet.
Így fogalmazott:
“Továbbra is támogatjuk Ukrajnát, továbbra is összetartunk európai szövetségeseinkkel, és az a félreérthetetlen üzenetünk, hogy a NATO területének minden négyzetcentiméterét megvédjük – minden egyes négyzetcentiméterét – az egyesített, összeforrt NATO-val. Egységben. Ezért telepítettem több mint 12 ezer amerikai katonát Oroszország határaihoz – Lettországba, Észtországba, Litvániába, Romániába, és a többi országba – mert egyszerre reagálunk. Világos, ha felvesszük a harcot, az a harmadik világháborút jelenti, de szent kötelességünk, hogy védjük a NATO területét, szent kötelességünk az 5. cikkely betartása.”
A NATO alapszerződésének 5. cikkelye rendelkezik arról, hogy bármely tagállam elleni külső támadás esetén az összes tagállam együtt nyújt katonai segítséget a védekezéshez.
Joe Biden ugyanakkor világossá tette azt is, hogy nem célja a harmadik világháború, és éppen ezért újra elmondta, hogy amerikai katonák nem lépnek ebben a háborúban Ukrajna területére. Az ukrán hadszíntér tehát önmagában nem vezethet harmadik világháborúhoz. Ha az oroszok nem támadnak NATO-tagállamra, akkor nem kell a világháborútól tartani szerinte.
Biden teljes beszéde itt olvasható.
444.hu