Daily Archives: 2022-03-19

Rengetegen vettek részt a sztrájkoló pedagógusok Kossuth téri tüntetésén

„A sztrájk alapjog! A nagy kockásinges találkozó!” Ez volt az ismét tüntető pedagógusok Kossuth téri demonstrációjának az egyik üzenete, amit minden felszólaló hangsúlyozott is rövid beszédében. A napok óta sztrájkoló pedagógusok mellett, ezrek jelentek meg a PDSZ, a PSZ, a Ne dolgozz ingyen, az aHang, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a VDSZ …

Tovább...

Hiperszónikus rakéták bevetéséről adott hírt az orosz hadsereg

A lelőhetetlennek tartott fegyver használatát a Reuters nem tudta megerősíteni. Nagy földalatti rakéta- és lőszerraktárakat rombolt le a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében az orosz hadsereg hiperszónikus rakétával – közölte szombaton az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint az orosz erők katonai rádió és felderítési …

Tovább...

A pedagógusok délutáni tüntetése egyfajta bizonyítvány kiállítása a kormányzat 12 éves oktatáspolitikájának

Már az is rendhagyónak számít, hogy az arcpirítóan alacsony fizetés miatt pedagógusok kénytelenek tüntetni ma délután 3 órától a Kossuth téren, de ezt megelőzte tegnap egy szintén rendhagyónak mondható tanóra a parlament épülete előtt. Ezt viszont a sztrájkoló és demonstráló tanáraikkal szolidáris diákok szervezeték meg nagyon sikeresen.  Ez lehetne a …

Tovább...

A FIDESZ ötven árnyalata – A Mátrai Erőmű-mutyi

Mintegy 100 milliárd forintos állami támogatást nyújtott az Orbán-kormány a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe sorolt OPUS Nyrt-nek és egy tőkealapnak a veszteséges Mátrai Erőmű megvásárlásával. Az ügylet tökéletesen mutatja be, hogyan üzletel egymással az Orbán-kormány és a kiváltságosai. A tranzakció során a vásárlással és a tőkeemeléssel együtt összesen 75 milliárd forintot …

Tovább...

A hét híre: Németh Szilárdot elbírta egy villanyoszlop

Németh Szilárd az a fajta politikusi karakter, akiről nem tudjuk, hogyan kerülhetett abba a pozícióba, amiben van. Úgy tűnik azonban, maga Németh Szilárd se nagyon tudja, hogy került oda, ahol van. Ezt legfőképpen az bizonyítja, hogy étkezési szokásain túl gyakorlatilag semmit nem tud megosztani a követőivel, ami közérdeklődésre tarthat számot. Most …

Tovább...

Márki-Zay Péter feljelentést tesz a róla hazudozók ellen

A Fidesz-csicska propagandisták és megmondóemberek hetek óta azt állítják, hogy magyar katonákat küldene Ukrajnába. Ez csak egy alávaló hazugság, amit azért terjesztenek róla, mert Máki-Zay veszélyes Orbán hatalmára. Betelt nála a pohár, feljelentést tesz az ügyben. Orbán hazugsággyára nemrég azt találta ki, hogy az ellenzék Márki-Zay Péter vezetésével katonákat küldene Ukrajnába.  …

Tovább...

Ma is tüntetnek a diákok a tanáraikért: az ellenállás folytatódik

Orbánék hiába próbálják elnyomni a tanárokat és a diákokat egyaránt az arrogáns hazugságaikkal: nem fog nekik sikerülni. Ma is tüntetnek a diákok, a változás elkezdődött. A héten elkezdődött a tanárok minden eddiginél nagyobb sztrájkja, mellyel a saját reménytelen helyzetük megváltoztatását akarják elérni. Érdemi béremelés, a tanítás szabadsága, társadalmi megbecsülés, gyermekeink jövője …

Tovább...

Több mint hatmilliót nyúlt le a siófoki benzinkúton egy dolgozó

Több mint hatmillió forintot és 600 eurót nyúlt le a siófoki benzinkúton szerda délelőtt egy alkalmazott. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint a kútvezető résnyire nyitva felejtette annak a páncélszekrénynek az ajtaját, amiben a bevételt tartották. Az egyik dolgozó ezt kihasználva bement az irodába és onnan több mint …

Tovább...

Nem ment a „javítás” az intézetben: kalapáccsal fejbeverés és nemi erőszak jutott egy kisgyereknek

Letartóztattak három, szexuális és fizikai erőszakkal gyanúsított, javítóintézeti nevelés alatt álló fiatalt pénteken – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján. Mindhárom gyanúsítottat korábban jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélték, ott követték el az újabb bűncselekményt. Az eljárás adatai szerint az Aszódi Javítóintézet kiskorú sértettje nevelőjének számolt be folyamatos bántalmazásáról. Elmondta, hogy …

Tovább...

Megint kötelező lesz FFP2-es maszkot hordani Ausztriában

Az országban ismét gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés. A jövő hét közepétől zárt térben ismét kötelező lesz az FPP2 minőségű maszk viselése Ausztriában a koronavírus-járvány alakulása miatt – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Johannes Rauch egészségügyi miniszter. A fertőzöttekre továbbá ismét karanténszabályok vonatkoznak majd, elsősorban a kórházakban és az idősotthonokban. A tárcavezető …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close