Az Ukrajna feletti légtérzár légi háborút jelentene az észak-atlanti szövetség (NATO) és Oroszország között – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Oroszország és a NATO közötti háborút mindenképpen el kell kerülni. Az MTI szerint kijelentette, hogy a NATO álláspontja teljes mértékben egybevág Magyarország nemzeti érdekével és álláspontjával. A szövetség világossá tette, hogy nem részese a konfliktusnak, és nem szállít fegyvereket Ukrajnába. Mindent meg kell tenni azért, hogy ez így maradjon, és azért, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határain. Ez Magyarországnak is elemi érdeke – húzta alá.
“Minden perc, ami háborúval telik Ukrajnában, közvetlen biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára
– figyelmeztetett.
A NATO keleti országaiba telepíteni tervezett harccsoportokkal kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt mondta: a magyar kormány egyik kötelessége, hogy megvédje Magyarországot, az ország, a magyar emberek biztonságát. A külügyér kijelentette azt is,
– vélekedett.
Ha lesz előterjesztés a szövetség keleti, délkeleti szárnyának erősítésére, azt Magyarország kész részleteiben megvitatni – tette hozzá a külügyminiszter.