Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Facebookon tette közzé, hogy megtörtént az adásvétel: Magyarország 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon és az Union biztosítókban.
Ahogy a politikus írja, stratégiai tulajdonnal bővült az állami vagyon.
“A két biztosító részesedése együttesen közel 20% a hazai biztosítási piacon, éves díjbevételük 240 milliárd forint, így a két cég piacvezetővé válik a szektorban
– tette hozzá a pénzügyminiszter.
Lényeges, hogy az osztrák Vienna Insurance Group 2022. március 23-án szerezte meg az Aegon biztosító magyarországi operációjának tulajdonjogát. Mivel néhány éve a VIG birtokolja az Union Biztosítót is, ezért a Facebook-poszt alapján felvetődhet a kérdés, hogy
- közvetlenül a magyar leányvállalatokban, vagy
- közvetetten, azaz a Vienna Insurance Groupban esetlegesen megszerzett részesedés révén jutott-e a magyar állam tulajdonrészhez.
AZ AKKORI TÁJÉKOZTATÁS SZERINT AZ UNION VIENNA INSURANCE GROUP BIZTOSÍTÓ ZRT-BEN LESZ TULAJDONOS AZ ÁLLAM, DE VARGA MIHÁLY MOST ERRE NEM TÉRT KI A BEJELENTÉSÉBEN.
Az Európai Bizottság viszont február közepén megállapította, hogy Magyarország azon döntése, amellyel megtiltotta az Aegon-csoport magyar leányvállalatainak a Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) általi felvásárlását, megsértette az összefonódás-ellenőrzési rendelet 21. cikkét, amely szerint a bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az uniós léptékű összefonódások vizsgálatára. A tagállamok csak bizonyos feltételek mellett hozhatnak intézkedéseket a jogos érdekek védelme érdekében, azoknak összeegyeztethetőnek kell lenniük az uniós jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel.
Viszont a brüsszeli testület szerint a magyar állam nem tájékoztatta őket előre, ami jogsértő, valamint az volt az álláspontjuk, hogy a tiltó döntés korlátozza a VIG-nek egy határokon átnyúló ügyletben való részvételhez való jogát, és a magyar hatóságok nem bizonyították, hogy az intézkedés indokolt, megfelelő és arányos lenne.
(Borítókép: Varga Mihály. Fotó: Trenka Attila / Index)
index.hu