Otthon / Friss hírek / A Pénzügyminisztérium úgy csinál, mintha nem lenne április, pedig az 1500 milliárdos hiány miatt jönnek a megszorítások

A Pénzügyminisztérium úgy csinál, mintha nem lenne április, pedig az 1500 milliárdos hiány miatt jönnek a megszorítások

Soha nem látott mértékű, 1585 milliárd forintos hiányt halmozott fel februárban a kormány, ami a GDP közel 3 százalékának felel meg, és az egész idei évre tervezett hiány majdnem felét teszi ki. A képet egy hajszállal javítja, hogy januárban 151 milliárd forintos többlet keletkezett, így az első kéthavi hiány „csak” 1433 milliárd forint volt. Ez így is minden idők legrosszabb február végi egyenlege – derül ki a Pénzügyminisztérium költségvetési jelentéséből.

Ez alapján a Népszava szerint érthető, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter már a hét elején arról beszélt: a választások után – ha maradnak kormányon –  szükség lesz a költségvetés kiigazítására.

A kormány még a háború kitörése előtt bejelentette, hogy a tervezett 5,9 helyett 4,9 százalékos deficitet akar elérni, ami további 500 milliárd forintos kiadás-, illetve hiánycsökkentést jelentene. Az ukrajnai háború menekültügyi, gazdasági és honvédelmi kiadásai ugyanakkor többszáz milliárd forintos forrást igényelnek, nem beszélve a rezsicsökkentés finanszírozáshoz szükséges 1000-1500 milliárd forintról. Ezekre egy fillér fedezett sincs a költségvetésben, vagyis 2-3 ezer milliárd forintos kiigazításra is szükség lehet a választások után. A kormány és a Pénzügyminisztérium bőszen hallgat április utáni terveiről. A tárca a tegnap kiadott költségvetési jelentésében egy szót sem ejt az év végi várható hiány, illetve a szükséges költségvetési kiigazítás mértékéről.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: