Állítólag nem közpénzből. (Hahahahahaha).
Nagyjából a tavalyi ellenzéki előválasztással párhuzamosan emelkedett a Megafon a legtöbbet költő magyar facebookos közéleti hirdetők közé, év végére pedig átvették az első helyet ezen a listán – ami különösen úgy nagy szó, hogy a Facebook Ad Library 2019 áprilisa óta dokumentálja ezeket a pénzmozgásokat, vagyis bő egy év hátrányból indult a Megafon. December 31-én pedig átlépték az 500 millió forintos álomhatárt is;
a 2022-es évet pontosan 503 782 484 forint elköltésével a háta mögött kezdte a szervezet – írta meg korábban a Telex.
A lap most arról számolt be, hogy ezt azóta sikerült megduplázni: az egymilliárdot március 24-én lépte át az összesített számla, vagyis idén 83 nap alatt, napi átlagban 6 milliós költéssel futott a Megafon. És ez csak a hirdetések ára, nincs benne a videók forgatási költsége, vagy az oldalakat karbantartó háttérszemélyzeté (a megafonos Facebook-oldalak darabját 10-18 adminisztrátor kezeli).
Így oszlik el az egymilliárd forint a megafonos influenszer-propagandista oldalak között (ha egy név többször szerepel, az azt jelzi, hogy az illetőnek több szponzorált oldala is van – jellemzően a „liberális cenzúrára” hivatkozással szokták törölni a régit, és újat indítani):
A Telex megjegyzi, hogy amikor egy oknyomozó cikkben bemutatták, hogy a szervezet környékén azért mégis csak felbukkanhatnak milliárdos nagyságrendű közpénzek, a Megafon három pert is indított ellenük. A Telex mind a három pert megnyerte a bíróságon.
Magyarország, 2022 március…
zurpubi.hu