“Szerintem a 75 százalék feletti részvételi arány az ellenzéknek kedvezhet, sőt már a 72 százalék is elég lehet nekik a győzelemhez
– mondta az Alfahírnek Pulai András politológus.
A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint a helyi és az országos kutatások is azt mutatják, hogy 70 százalék felett lehet a részvétel majd április 3-án. Azonban mint jelezte, nem mindegy, hogy hol realizálódik ez a 72-75 százalékos részvétel.
“2018-ban főleg a kistelepüléseken volt a vártnál magasabb arány, míg a nagyobb településeken átlagos eredmények születtek
– idézte fel.
Ugyanakkor az ellenzék négy éve szintén a magas részvételben látta a győzelem esélyét, de az akkori 70,22 százalékos részvétel végül az újabb fideszes kétharmadot eredményezte. Erre mondta Pulai András, hogy a 72 százalék feletti arány az, ami a mostani egységes ellenzék sikerét jelentheti.
Ennek oka lehet, hogy 70 százaléknál a Fidesz lényegében mindenkit elvitt szavazni, és 72 százaléknál már az ellenzéki mozgósítás az, ami bekapcsol
– tette hozzá.
A legtöbb elemzés most azt mutatja, hogy mindkét tábor, a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért is szinte azonos támogatottságot élvez. A mérések alapján mindössze három százalékpont a különbség a Fidesz javára, azaz hibahatáron belül van a két politikai formáció. Pulai András szerint annyira közel van egymáshoz a két csoport, hogy jelen pillanatban nem lehet megjósolni az eredményt.
Az, hogy hibahatáron belül vezet a Fidesz, az azt jelenti, hogy elviekben nyerhet, mivel az ellenzéknek három százalékpont fölötti eredmény szükséges a győzelemhez
– közölte Pulai András.
A magas részvételi arány a politológus szerint a kisebb politikai formációknak lehet probléma, sőt az is lehet, hogy éppen ezért el sem érik az öt százalékos parlamenti küszöböt.
A „kicsiknek” nem lenne jó a magas részvétel. Nekik ugyan kis bázisuk van, akik viszont nagyon elkötelezettek és vélhetően mind elmennek majd szavazni, de éppen a magas részvétel miatt akár az is lehet, hogy végül nem jutnak be a törvényhozásba és kvázi kétpárti lesz majd az új parlament összetétele
– vélekedett.