Otthon / Egyéb / A Roszatom számlát nyitott Mészáros óriásbankjánál

A Roszatom számlát nyitott Mészáros óriásbankjánál

Miközben Orbán Viktor kormányfő a békével kampányol szerte az országban, a Paks 2-t építő orosz atomenergetikai konszern, a Roszatom magyarországi leánycége, a Rosatom Central Europe Kft. március 21-én a Mészáros Lőrinc résztulajdonában lévő MKB Bank Nyrt.-ben nyitott számlát – derül ki nyilvános adatbázisokból.

A Roszatom regionális központja 2020 elején költözött Budapestre, és akkor a szintén orosz hátterű Sberbank lett a számlavezetője. Az orosz-ukrán háború miatt azonban a Sberbank március 1-én megszűnt, ezért sok cégnek új pénzintézet után kellett néznie, a Rosatom Central Europe választása pedig a Mészáros-féle MKB-ra esett.

paksi gigaberuházás sorsa kérdéses. Az Orbán-kormány nem támogat semmilyen energetikai szankciókat Oroszország ellen, mert a kormányfő szerint “semmi okunk nincs arra, hogy megváltoztassuk a korábbi tervünket”. Tehát a kormányoldal kitart az oroszok mellett (az Orbán-kormány eleve nyílt tender nélkül döntött úgy 2014-ben, hogy a biznisz az orosz Roszatomé), ellenben az ellenzék szerint Paks 2 mostanra teljesen tarthatatlanná vált, kormányváltás után azonnal felülvizsgálják.

Maga az MKB pedig éppen ma él át “régen várt” napokat.

Tájékoztatjuk, hogy a Budapest Bank és MKB Bank 2022. március 31-én egyesül. Április 1-jén az egyesült MKB Bank bankfiókjai egységesen 12:00-kor zárnak

Tehát március 31-e egy fontos dátum a Mészáros Lőrinc köré épülő, évek óta tervezett óriásbank életében. Még tavaly december 15-én jelentették be, hogy 2022. március 31-én egyesül a bankcsoport két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank, míg a Takarék Csoport 2023 második negyedévének végéig csatlakozik az egyesült bankhoz. Az átállás 1,3 millió ügyfelet érint. A Rosatom Central Europe Kft. tehát úgy döntött, hogy a szakmai berkekben ellen-OTP-nek titulált új nagybank kuncsaftja lesz.

Közben pedig az elmúlt években Mészáros Lőrinc vállalkozásai már több közbeszerzést is elnyertek a Paks 2 beruházással kapcsolatban. Például az Átlásztó írta meg, hogy gyorsított, tárgyalásos eljárásban döntötte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., hogy Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. a Paár Attila fémjelezte West Hungária Bau Kft.-vel építheti meg a Paks II. beruházáshoz tartozó F7 jelű portát nettó 3,4 milliárd forintért.

A Roszatom által kiválasztott MKB pedig a szélsőjobboldali Marine Le Pen kampányát finanszírozta meg 10 millió eurós hitellel.

 

444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: