Nem szabad a kereszténység nevében másokat bántó, gyűlöletkeltő politikát folytatni – erről beszélgetett Beer Miklós nyugalmazott katolikus püspökkel Márki-Zay Péter.
Szavazhat-e keresztény ember a Fideszre? Ezt a kérdést járták körbe.
Beer Miklós, aki saját bevallása szerint korábban maga is Fidesz-szavazó volt, 2014 után kezdte érezni, hogy valami nagyon elromlott.
Állandóan ezt halljuk, hogy keresztény kormány vagyunk, a keresztény Magyarország védelmezői, és hát az ember egy kicsit elbizonytalanodik, hogy most ezek a mi keresztény értékeink?
– utalt a püspök arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány akkoriban ment el teljesen egy szélsőjobbos, rasszista irányba.
Nem szólaltunk fel. Mi is hibásak vagyunk, hogy a Fidesz irányvonala ennyire eltolódott.
– vallotta be önkritikusan. Beer az egyház cinkos hallgatását azzal magyarázta, hogy anyagilag kiszolgáltatottá váltak a kormánytól.
A püspökkel egyetértve Márki-Zay Péter káros gyakorlatnak nevezte, hogy az egyház elköteleződött nem csak egy politikai oldal, de egyenesen egy párt mellett, és hogy ráadásul ez a párt az ország ezeréves történelmének legkorruptabb pártja.
Nem kell pártok között állásfoglalni, de erkölcsi állásfoglalást igen. Nekünk minden bűnnel szemben állást kell foglalnunk.
– foglalta össze a beszélgetést végül Márki-Zay Péter.