Otthon / Friss hírek / Kevés volt a 4,5 milliárd Rákayék filmjére, kaptak még 200 milliót
A kép forrása: szekszard.varosom.hu

Kevés volt a 4,5 milliárd Rákayék filmjére, kaptak még 200 milliót

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Káel Csaba filmipari kormánybiztos által vezetett filmszakmai döntőbizottsága még az országgyűlési választás előtt, március 29-én 200 millió forint további támogatás ítélt meg Rákay Philip és társai Petőfi-filmjének gyártására. A produkció korábban 4,5 milliárdos gyártási, 85 milliós gyártás-előkészítési és 10,1 milliós forgatókönyv-fejlesztési támogatást kapott. A közvetett állami, azaz adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vett támogatással együtt az alkotók 6,1 milliárd forintért készíthetik el az eddigi legdrágább magyar filmet.

A NFI filmszakmai döntőbizottsága március végén két film gyártására ítélt meg támogatást, az egyik egy Kurtág György nemzetközi hírű zeneszerzőről szóló dokumentumfilm, 290 millió forinttal, a másik pedig a már kiemelkedő mértékű, 4,5 milliárd forintos gyártási támogatásban részesült új Petőfi-film, további 200 millió forinttal – derül ki az NFI honlapjáról. (A 4,5 milliárdos állami támogatásból 2,5 milliárdot ad az NFI és 2 milliárdot a kormány egyedi kormányhatározattal.)

A Magyarországon forgatott filmek – ha nem napi sorozat vagy felnőttfilm – közvetett állami támogatást, azaz társaságiadó-kedvezményes támogatást vehetnek igénybe legfeljebb a költségvetés 30 százalékáig. (Ezt a támogatást nyereséges vállalkozások nyújtják, amelyek a támogatás összege után társaságiadó-kedvezményre, illetve adójóváírásra jogosultak, így az adójuk nem az államkasszába, hanem a filmgyártókhoz kerül.) A Petőfi-film 4,7 milliárdos gyártási költségével számolva a gyártó Pilvax Film Kft. 1,4 milliárd forintért vehet igénybe adókedvezményes támogatást, azaz összesen 6,1 milliárdot költhetnek a film előállítására.

Az NFI adatbázisában A nap munkacímmel futó film a Filmintézet januári közleménye szerint Most vagy soha! címmel kerülhet mozikba 2023-ban, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára. Az NFI szerint a “grandiózus történelmi kalandfilm” a márciusi ifjak “sorsfordító napjának” – 1848. március 14. estétől március 15. estégig – eseményeit veszi sorra. A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írták, a producerek Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip.

A fóti stúdiót is fejlesztik

Az alkotók “minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjét” kívánják legyártani, amihez “rég nem látott volumenű díszletkomplexumot” építenek az NFI (korábban Mafilm) fóti filmgyártó bázisán. A díszlet a Filmintézet korábbi közleménye szerint a forgatást követően az NFI tulajdona lesz. A Filmintézet egymilliárd forintért telket is vesz a forgatáshoz Fóton, erről számolt be januárban a Narancs.hu; a területvásárlás az NFI szerint része a fóti stúdiókomplexum folyamatban lévő, 42 milliárd forint értékű állami fejlesztésének. (A fóti filmes infrastruktúra fejlesztésére a kormány tavaly 41,7 milliárd forint támogatást hagyott jóvá a Gazdaság-újraindítási Alapból. Az állami beruházási ügynökség stúdióépítésre kiírt közbeszerzését tavaly augusztusban a Garancsi István többségi tulajdonában lévő Market Építő Zrt.-t és a Mészáros Lőrinc és három gyereke nevén lévő Fejér-B.Á.L. Zrt.-t nyerte meg, nettó 29,94 milliárd forintos ajánlattal.)

napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: