Otthon / Dél-somogyi hírek / 6 ezernél is több tojás díszíti Marika néni fáját
Kellemes Húsvéti Ünnepeket

6 ezernél is több tojás díszíti Marika néni fáját

Tizedik éve már, hogy újra színes tojásfa áll a Selmecbányai utcában. Készítője három napon keresztül tette fel a tojásokat az ágakra. Húsvéti csendélet is övezi a fát Marika néni kertjében.

Marika néni, azaz Horváth Istvánné idén sem rem volt rest, ismét felállította udvarában a tojásfát. 2013-ban készítette az elsőt, akkor még „csak” 500 tojást aggatott fel az udvarán álló szilvafára a Selmecbányai utcában. Akkoriban még több volt köztük a valódi hímes, illetve horgolt tojás is. Azonban az évek előrehaladtával ahogyan nőtt a felakasztandó mennyiség, úgy lett egyre több a műanyag tojások aránya. Ennek gyakorlatias oka volt.

– A szél mindig levert belőlük néhányat, nem győztük pótolni az összetört tojásokat. Ennyit már tárolni sem lehetne a törés veszélye nélkül, ezért most már a javarészük műanyag tojás. Ezek kevésbé törékenyekek, és könnyebb pótolni is őket – magyarázta Marika néni.

Sajnos, a tojásfaként eredetileg szolgáló szilvafa is kiszáradt azóta, úgyhogy mindig külön fel kell állítani erre a célra egy kivágott fát. A tojásokat múlt hét hétfőn, kedden és szerdán aggatta fel Marika néni, és 200 még a dobozban maradt. A szeles időre való tekintettel ezeket később fogja feltenni, ám már így is 6 ezer darab dísziti a fát. Ez hozzávetőlegesen ugyanannyi, mint tavaly, azóta nem növelték a tojáskészletet.

4 évvel ezelőtt videót is készített stábunk az akkor még élő tojásfáról.

A fát, mint minden évben, húsvéti csendélet is övezi az udvaron, melynek központi figurái egy nyúl házaspár. Ez a díszegyüttes idén kiegészült egy 122 cm magas sárga húsvéti tojással is.

A tojásfát és a húsvéti kompozíciót Marika néni húsvét után két hétig tervezi még kint hagyni, addig az arra járók meg tudják tekinteni.

Marika néni tojásfája és húsvéti díszei
Marika néni tojásfája és húsvéti díszei

atadhir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: