Otthon / Egészségügy / -40 Celsius fok, és a daganatnak annyi: Szegeden bevetették a fagyasztásos eljárást

-40 Celsius fok, és a daganatnak annyi: Szegeden bevetették a fagyasztásos eljárást

Magyarországon először a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában alkalmaztak csigolyát érintő daganat kezelésében krioablációt, azaz fagyasztásos eljárást.

A hűtéssel való fájdalomcsillapítás apróbb baleseteknél is a mindennapok alapvető megoldását jelenti, csakúgy, mint a sportolás közben szerzett sérüléseknél. Egy bizonyos idő után azonban ennek szövetroncsoló hatása van.

A világ több országában már évek óta alkalmazott, itthon először most, Szegeden használt krioablációs eljárás során egy speciálisan erre a célra kialakított kezelőtűt – egy röntgen képerősítő kontrollja mellett – vezetnek a csigolyatestbe, majd azt nagy nyomású argon gáz segítségével, -40 Celsius fokra hűtik. A kezelésnél több, fagyasztásból és olvasztásból álló ciklus követi egymást. A hűtés-olvasztás hatására károsodik a daganatszövet. A hűtés miatt jégkristályok keletkeznek a daganatos sejtekben, továbbá a fagyasztás akadályozza a sejthártyán keresztüli folyadékmozgást is.

© SZTE ÁOK

A Semmelweis Egyetemen nemrég két vesedaganatos beteget kezeltek hasonló módon.

Az SZTE közleményében idézik Rideg Zoltánt, az intézmény idegsebészeti klinikájának orvosát, aki szerint beavatkozásnak több előnye is van. A korábban alkalmazott rádiófrekvenciás technikán alapuló kezeléshez képest a fagyasztással a fájdalomcsillapító hatás sokkal erősebb.

A Szegeden márciusban kezelt három beteg a beavatkozás után arról számoltak be, hogy jelentősen csökkent a fájdalmuk. A páciensek műtétjét egyedi méltányosság alapján, társadalombiztosítási finanszírozással végezték.

A kezelés alkalmazásáról személyre szabottan a tumor elhelyezkedése alapján hoznak döntést a szakemberek. A műtét csak altatásban végezhető, így azok a betegek, akik nem altathatók, nem vehetik igénybe a kezelést.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: