Daily Archives: 2022-04-23

Rekorder a magyar infláció, de a kormány szerint bevált az árstop

Csütörtökön közölte a KSH, hogy tavaly 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon. Ez a súlyos szám pedig a leggyorsabb ütemű drágulás, amit 2021-ben mértek a statisztikai hivatalok Európában. A magyar kormány szerint ez jó. Siker. A magyar gazdasághoz fejlettségben egyre jobban felzárkózó és azt előzni készülő Romániában az árak 4,1 …

Tovább...

Ezrével mennek rá a magyarok az orvosi keresőre, ami 58 mp alatt iránymutatást ad

Már az első héten több mint tízezer felhasználója volt a surgossegi.info-nak, annak az országos felnőtt- és gyermekügyeletek, valamint gyógyszertárak adatait is tartalmazó keresőnek, melyet egy ápoló indított el saját tapasztalatai hatására – adták hírül az oldal üzemeltetői. Az Országos Mentőszolgálat által tesztelt egészségügyi platform célja, hogy segítse a betegeket és …

Tovább...

Horn Gábor: az ellenzéki pártoknak ki kell húzniuk magukat, hiszen van kétmillió szavazójuk

Horn Gábor egy nemrég megjelent véleménycikkében azt írta, három fő ok vezetett a Fidesz újabb jelentős mértékű győzelméhez: a média leuralása, a jóléti intézkedéscsomag és az orosz-ukrán háború kihasználása. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az Alfahír kérdéseire válaszolva kifejtette: idő nincs, az ellenzéknek azonnal munkához kell fognia és egységesnek kell maradnia …

Tovább...

Több mint egymillió forintot csalt el a klímaszerelő

Kilenc ügyfelét verte át az elmúlt egy évben az a somogyi férfi, aki arra ajánlkozott, hogy olcsón tud klímákat beszerezni a számukra. Az előlegeket felvette, majd elérhetetlenné vált a számukra. Közelegnek a nyári hónapok, egyre többen szereltetnek be légkondícionlót az otthonukba, hogy elviselhetőbbé tegyék a forróságot. Fontos a jó szakember …

Tovább...

Alig maradt földgáz a magyar tárolókban

A két évvel ezelőtti szint negyede, alig 1,2 milliárd köbméternyi földgáz maradt a hazai gáztárolókban a fűtési szezon után. Bár folyamatos még az orosz földgázellátás, de később még akadhatnak ebből gondok. Oroszország már tavaly ősszel visszafogta a gázszállítmányokat Európa felé, hivatalosan azért, hogy a saját tárolóikat töltsék fel a hideg …

Tovább...

Május 7-én tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik

A Jobbik országos elnöksége 2022. május 7-re írta ki a párt menetrendszerinti tisztújító kongresszusát – számolt be róla a jobboldali néppárt sajtóközleménye. A jobbikos alapszervezetek küldöttei az elnöki, az országos választmányi elnöki és az országos alelnöki tisztségekre választhatnak majd tisztségviselőket, azok közül, akik a jelöltek közül megkapják a kellő számú …

Tovább...

Orbánék nem titkolhatják tovább a lélegeztetőgép-biznisz adatait

Pert nyert a Transparency International (TI), az Emminek ki kell adnia a vásárlás részleteit az első fokú ítélet szerint. A javunkra döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben indítottunk. Így egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megtudjuk, hány darab lélegeztetőgépet sikerült tovább …

Tovább...

A piszkos munkát mostantól a Fidesznek kell elvégeznie, ha egy frakcióba akarja kényszeríteni az ellenzéket

A külön döntés nélkül az Országgyűlés tárgysorozatáról lekerülő előterjesztések közé került Székely Sándor független képviselő határozati javaslata, amely egy frakcióba kényszerítette volna az ellenzéki összefogás pártjait. Ahogy tavaly októberben megírtuk: az ISZOMM politikusa kezdeményezte, hogy a pártok csak a névlegesen megszerzett szavazatok arányában alakíthassanak országgyűlési képviselőcsoportokat, ez pedig azt jelentette volna, hogy pártok közös indulása …

Tovább...

Öt embert tartóztattak le a Pénzügyminisztériumot és Miniszterelnökséget érintő vesztegetési ügyben

Több embert is letartóztattak a Pénzügyminisztériumot és Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési ügy gyanúsítottjai közül, tudta meg a 24.hu. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítványnak megfelelően öt embernek rendelte el az egy hónapos letartóztatását, egy …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close