Otthon / Egyéb / Elfogták a két pécsi bankrablás gyanúsítottját, egy rendőrt

Elfogták a két pécsi bankrablás gyanúsítottját, egy rendőrt

A rendőrség megerősítette az ATV Híradójának a Szabad Pécs értesüléseit, miszerint elfogták két pécsi bankrablás feltételezett elkövetőjét. A férfi 2019 őszén és 2020 tavaszán rabolta ki Pécsen a Komlói úti Takarékbankot, több millió forintot lopott el. Az esetet a biztonsági kamera rögzítette, és a felvételen látható is volt a férfi arca.

A Szabad Pécs azt írta, hogy az illető a Pécsi Rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályának egyik nyomozója volt. (via HVG)

Frissítés 17:10

A délután folyamán levélben érdeklődtünk a letartóztatásról és a gyanúsított rendőr voltáról a Központi Nyomozó Főügyészségnél, mely egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket. Csupán ennyit közölt:

„A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt folytat nyomozást. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban a nyomozati cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. További információ az ügyben a büntetőeljárás érdekeire tekintettel jelenleg nem közölhető. Az ügyben rövidesen további tájékoztatást tervezünk.”

444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: