Otthon / Friss hírek / Fordulópontjához ért a devizahitel-háború egyik csatája

Fordulópontjához ért a devizahitel-háború egyik csatája

Bírósági döntések nyomán a Gazdasági Versenyhivatal kénytelen volt jelentősen csökkenteni annak a bírságnak a nagyságát, amit számos bankra szabott ki a végtörlesztés körüli kartellezésük ügyében.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április 21-én harmadjára is döntést hozott a végtörlesztéses banki kartell ügyében – írja a Világgazdaság. A versenyhivatal honlapjára feltöltött versenytanácsi határozat szerint hat bankot bírságoltak meg, együttesen mintegy 1,8 milliárd forintra. Az összeg ugyan nem alacsony, de lényegesen kevesebb, mint amelyet a második körös, még 2018 augusztusában született döntés tartalmazott.

Akkor nyolc bankra több mint 4,9 milliárd forint büntetést szabtak ki. Közülük az OTP és az MKB nem élt a felülvizsgálati kérelem lehetőségével. A rájuk vonatkozó 1,435 milliárd, illetve 405 millió forintos szankció nélkül a másik hat banknak a hárommilliárdot meghaladó összeget kellett befizetnie. Ez olvadt tehát a friss harmadik határozat értelmében közel a felére.

A bankok nem kérték tárgyalás tartását, de így is jócskán érvényesíteni tudták a szempontjaikat. Mindegyik pénzintézet számottevően kisebb bírságot kapott: az Erste Banknak a második körös 900 millió helyett 537,1 milliót kell átutalnia, a K&H-nak 780-ról 395,2, a Budapest Banknak és jogutódjának, az MKB-nak 275-ről 143,7, a CIB-nek 460-ról 318,4, a Raiffeisennek 465-ről 305, az UniCreditnek pedig 185-ről 97,9 millióra csökkent a bírságtétel, amelyet 30 napon belül kell rendezniük. Ebből a szempontból az OTP és az MKB bánhatja, hogy nem csatlakozott a felülvizsgálathoz és inkább kifizették az 1,435 milliárd, valamint a 405 millió forintos büntetésüket.

napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: