Otthon / Friss hírek / Kocsmák és templomok is – Térképre tettünk közel 100 választási csalást a civil delegáltak beszámolói alapján
Person voting

Kocsmák és templomok is – Térképre tettünk közel 100 választási csalást a civil delegáltak beszámolói alapján

Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (20k22) csoport segítségével térképre tettük, hogy a civil delegáltak honnan tettek bejelentést választási csalásokról. Közel 100 jelentősnek ítélt esetet gyűjtöttünk ki. A térképen 24 település látható, ahol állítólag szervezetten „buszoztatták” a szavazókat. Helységek váltak láthatóvá, ahol teljesen magatehetetlen, idős, demens embereket is leszavaztattak, és akár a fenyegetésektől sem riadtak vissza. Több beszámolóból is tisztán kirajzolódik, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai is aktívan közreműködtek a csalásokban. A térképről azt is meg lehet tudni, hogy melyek voltak azok a települések, ahol a beszámolók szerint a választási csalásokból a kocsmák és a templomok is egyaránt kivették a részüket.

A gyanús eseteket a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (röviden 20k22) segítségével gyűjtöttük össze. A 20k22 csoport civil önkéntesei szemtanúi voltak a választáshoz kötődő visszaéléséknek, ugyanis ők voltak azok, akik a szavazóhelyiségekben őrködtek. A rendelkezésre bocsátott adatokból kiválogattuk a településnévvel ellátott, jelentősebbnek ítélt eseteket, amikből egy könnyen böngészhető adatbázist készítettünk. A térkép segítségével bárki megnézheti, hogy előfordult-e választási csalás a környékén, négy év múlva pedig segítséget nyújthat, hogy hol érdemes a visszaélésekre „vadászni”.

atlatszo.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: