Otthon / Friss hírek / Több mint százmilliárd forintot kapott a kormány az EU-tól az ukrajnai menekültek gondozására

Több mint százmilliárd forintot kapott a kormány az EU-tól az ukrajnai menekültek gondozására

A Népszava szerint elutalták Magyarországnak azt a több mint 100 milliárd forintnak megfelelő uniós támogatást (299,6 millió eurót), amiből az ukrajnai háború elől menekülő embereket lehet támogatni, előre rögzített módokon.

Az összegből a menekültek fizikai és szellemi ellátását lehet finanszírozni, tehát a befogadó központok kialakításától kezdve ebből lehet fizetni az oktatásukat, nyelvtanulásukat vagy akár jogi képviseletüket, szükség esetén pszichológusukat is.

A cikkben azt írják, az Európai Bizottság (EB) összesen több mint 3,5 milliárd eurót fizetett ki a tagállamoknak, hogy segítse őket az ukrajnai háború elől a területükre menekülők ellátásában.

A pénzt a REACT-EU nevű alap erre az évre maradt forrásaiból különítették el.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: