A HVG azt írja, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos jogi kérdéseket rendező, Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat egy új megnevezést használ, ami azt erősíti, hogy a Belügyminisztériumhoz kerül az egészségügyi terület.
A törvényjavaslat lényege, hogy a veszélyhelyzettel kapcsolatban eddig hozott, most is hatályos rendelkezések joghatásait a veszélyhelyzet megszűnésével rendezze. A 70 oldalas salátatörvény 53. oldalán, a javaslat részletes indoklásában az eddig nem használt, „az egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter” kifejezés szerepel. A járvánnyal összefüggő törvények és rendeletek eddig „a közbiztonságért felelős miniszter” kifejezést használták ott, ahol most az egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter szerepel.
A lap szerint ez arra utal, hogy a nyárig hivatalba lépő új kormányban a belügyminiszter felel majd az egészségügyi területért is.
Két évvel ezelőtt írtuk meg, hogy Kásler Miklós alkalmatlannak bizonyult az egészségügy irányítására, ezért egyre inkább az innovációs tárca dönt orvosszakmai kérdésekben, és a belügyminisztériumhoz került az intézmények operatív irányítása. Orbánnak egyrészt tetszik, hogy Pintér katonás rendben irányítja a betegellátást, másrészt nagy lobbierők mozdultak meg a kormányban a tízmilliárdos nagyságrendű kínai beszerzések környékén – írtuk akkor. (HVG)