Otthon / Egyéb / Újabb gyanús ügy Farkas Flórián körül

Újabb gyanús ügy Farkas Flórián körül

A kormánypárti Lungo Drom – fideszes előterjesztésre, parlamenti döntéssel – 2012 nyarán kapta meg a VIII. kerületi Bezerédj utca 17. alatt lévő állami tulajdonú épületet. A 910 négyzetméteres székház ingyen került a Farkas Flórián elnökletével működő roma szervezet birtokába.

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) berkeiből származó információ szerint a józsefvárosi épületet 60 millió forintos jelzálog terheli. A tulajdoni lap másolata, amely eljutott a Népszavához, megerősíti ezt. Ingatlanjoggal foglalkozó szakértőt, Molnár Erika ügyvédet kérdezte meg a lap arról, mi olvasható ki a tulajdoni lap adataiból.

– A magyar állam 2012 decemberében 15 évre szóló, napjainkban is érvényes elidegenítési tilalmat jegyeztetett be az ingatlanra, azzal egyidejűleg, hogy az ingatlant ingyenesen a szervezet tulajdonába adta – kezdte az ügyvédnő. Újabb elidegenítési és terhelési tilalom ekkor még nem szerepelt az ingatlanon, ez csak fél évvel később, 2013 júliusában került rá, egy időben a 60 millió forintos jelzáloggal. A bejegyző az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) volt, amelyet akkoriban Balog Zoltán vezetett.


A minisztérium tehát 60 millió forintot adott a Lungo Dromnak, amit vissza kell fizetni, vagy azzal el kell számolni. Ennek biztosítékaként szolgál az épületre bejegyzett jelzálog – közölte Molnár Erika. Valójában több mint 60 millió forintról van szó, a tulajdoni lap ugyanis összegszerűen nem konkretizált járulékokról – kamatokról – is említést tesz.

A Lungo Drom nem fizette vissza a tartozást, illetőleg, ha támogatást kapott, akkor nem számolt el vele. Ha ugyanis visszafizette, vagy elszámolt volna, a minisztérium köteles lett volna kiadni a jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom törlését – hívta fel a figyelmet Molnár Erika.

Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselője és egyik képviselőtársa, 2017 nyarán egyebek között „pénzügyi és gazdasági csalás” miatt feljelentést tett Farkas Flórián ellen az ügyészségen. A feljelentés a VIII. kerületi székházra bejegyzett jelzálogjog ügyét is firtatta.

A lap kérdésére Lakatos Oszkár elmondta, hogy egyszer meghallgatták, más fejlemény nem történt. A Lungo Drom – tette hozzá – 2017 óta nem adott be közhasznúsági beszámolót a bíróságnak, ezért a szervezet feloszlatását fogja kezdeményezni. Lakatos Oszkár úgy értesült, hogy Farkas Flórián és a Lungo Drom súlyos anyagi problémákkal küzd.

Forrás: Népszava
hirklikk.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: