Otthon / Friss hírek / Nem kettő, hanem rögtön négy évre nevezhetik ki a jövőben a kormánybiztosokat

Nem kettő, hanem rögtön négy évre nevezhetik ki a jövőben a kormánybiztosokat

Ezentúl a mostaninál kétszer hosszabb időre nevezhetik ki egy szuszra a kormánybiztosokat – derül ki az új kormány megalakulásához kapcsolódó salátatörvényből. Eddig két évre szólt a mandátumuk, bár meghosszabbíthatták.

Egy tollvonással megduplázza a kormánybiztosok maximális mandátumának hosszát a parlamentnek a kormánynévsor közzététele után benyújtott, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosítójavaslat-csomag – vette észre a hvg.hu.

Eddig a törvény alapján meghatározott időre, de legfeljebb két évre szólt a kormánybiztosok megbízatása. Ezt írnák át úgy, hogy a kinevezés rögtön “legfeljebb négy évre” is szólhat. Ez inkább technikai könnyítés, mivel gyakran előfordult, hogy két év után automatikusan hosszabbítottak újabb két évre.

A jelenleg ügyvezető kormányként működő kabinet mellett a hivatalos kormányzati lista szerint 27 kormánybiztos működik, de ez valójában csak 22 személyt jelent, mert

Palkovics László egyszerre öt, míg Navracsics Tibor egyszerre két kormánybiztos.

Ez a szám alig kevesebb, mint tavaly nyáron, amikor a hvg.hu összegyűjtötte a kormánybiztosokat: 23-an voltak 29 munkakörre.

A kormánybiztosé államtitkári rangú és fizetésű pozíció, havi bruttó 1,75 millió forintos keresettel, de többen is kevesebbért, vagy akár ingyen dolgoznak.

Az építőanyagárak megfékezésének, a vadászati világkiállításnak és például a felsőoktatás államosításának is volt a most záruló ciklusban kormányzati felelőse. Kormánybiztos Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és az emlékévek örök felelőse, a Terror Házát vezető Schmidt Mária is.

(Nyitóképünkön Palkovics László, aki a miniszterség mellett több kormánybiztosi munkakört is ellát)

 

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: