Otthon / Friss hírek / A korlátozás ellenére özönlik külföldre a magyar gabona

A korlátozás ellenére özönlik külföldre a magyar gabona

Az elmúlt két és fél hónapban az állam egyszer sem élt a gabona-elővásárlási jogával, válaszolta a Népszava kérdésére az Agrárminisztérium sajtóosztálya.

A kormány még március elején határozatban hirdette ki: május 15-ig minden, Magyarország területéről külföldre kivinni kívánt búzát, rozst, árpát, zabot, kukoricát, szójababot és napraforgót előzetesen be kell jelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih).

Ha az exportra szánt mennyiség veszélyezteti a magyarországi ellátást, az állam megveszi a felkínált gabonát. A döntést azzal indokolták, hogy Ukrajnából, amely az Európai Unió negyedik legnagyobb élelmiszer-beszállítója, a háború miatt jelentős terméskiesésre kell számítani. Azt, hogy az Unióban éppen mekkora a gabonakészlet, az Európai Bizottság is tudni akarja, havi bejelentési kötelezettséget írt elő a tagállamok számára.

A lap érdeklődésére az agrártárca azt írta: rendelkezés bevezetése óta összesen mintegy 3 millió tonna termény exportját jelentették be, korábbi évek azonos intervallumában is ennyit szoktak, nem volt indokolt az elővásárlási jog gyakorlása. A bejelentési kötelezettséget nemrég július közepéig meghosszabbították.

napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: