Otthon / Egyéb / Tényleg majomhimlős a bécsi férfi, aki a betegség gyanújával került kórházba

Tényleg majomhimlős a bécsi férfi, aki a betegség gyanújával került kórházba

Belgiumban kötelező karantént írtak elő azoknak, akik elkapták a fertőzést.

Majomhimlő gyanújával vittek kórházba egy férfit Ausztriában, nem sokkal később pedig megerősítést is nyert, hogy valóban himlővírus fertőzte meg – jelentette vasárnap az ORF osztrák közszolgálati televízió.

„A himlőgyanús eset megerősítve” – tudatta a Twitteren a bécsi egészségügyi hatóság, hozzátéve, hogy miután kimutatták a szervezetében a vírust, és tünetei is vannak, kijelenthető, hogy majomhimlővel fertőződött meg.

„A gyanús esetként érkezett páciens laboreredménye megerősítette, hogy himlővírussal fertőződött meg. Annak megállapítása, hogy a himlővírus melyik fajtájáról van szó, még folyamatban van” – tudatta az APA osztrák hírügynökséggel Nina Brenner-Küng, a bécsi egészségügyi szolgálat szóvivője, hozzátéve, hogy minden valószínűség szerint majomhimlővel állnak szemben.

A tájékoztatás szerint a 35 éves bécsi férfit éjszaka vitték kórházba, miután enyhe láza volt, az arcán pedig kiütések keletkeztek. A szóvivő elmondta, hogy a férfin bőrelváltozások láthatók és influenzaszerű tünetei vannak, az állapota stabil.

Az elmúlt napokban Európa több országában – köztük Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban és Hollandiában – vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. Vasárnap Svájcból és Izraelből jelentettek újabb igazolt eseteket.

Belgiumban már léptek is annak érdekében, hogy elejét vegyék egy esetleges járványnak: azoknak, akiknek a szervezetében kimutatják a majomhimlő vírusát, kötelező 21 napig karanténban maradniuk. A kontaktszemélyekre egyelőre nem vonatkozik ez a szabályozás, őket arra kérik, hogy figyeljék az állapotukat, és jelezzék, ha megbetegszenek.

A belga Trópusi Betegségek Intézete szerint kicsi az esélye annak, hogy jelentősebb járvány tör ki az országban – jelentette a Le Soir című napilap. Az országban szombatig négy ember fertőződött meg igazoltan a majomhimlő kórokozójával.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: