Otthon / Friss hírek / Törvénybe iktatták a vendégmunkások szervezett magyarországi foglalkoztatását

Törvénybe iktatták a vendégmunkások szervezett magyarországi foglalkoztatását

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelentek szerint az Orbán-kormány módosítja a munka törvénykönyvéről szóló törvényt, így megnyílik a hazai munkaerőpiacra az intézményesített folyosó a harmadik országból érkező vendégmunkások előtt.

A vonatkozó 2012. évi I. törvény 214. paragrafusa egy új ponttal egészül ki, létrehozzák a “minősített kölcsönbeadó” jogkört,

“aki harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására jogszabályban foglalt feltételek alapján jogosult”.

Tehát a minősített kölcsönbeadónak kinevezett cégek kölcsönözhetnek majd ki erre jelentkező cégeknek külföldi vendégmunkásokat.

Ahogy korábban beszámoltunk, ez eddig csak a koronavírus-járványra hivatkozva volt bevezetve ideiglenes jelleggel, azonban innentől kezdve a munkaerőpiacunk nyitottá válik.

A nem európai országokból érkezők munkavállalási engedélyeinek száma a 2010-es évek közepén még 10 ezer alatt, 2020-ra pedig már bő 31 ezer volt. Ezenfelül egyre több országból jönnek munkavállalók: 2020-ban 131 szíriai, 194 pakisztáni, 208 nigériai, 426 Fülöp-szigeteki, 630 moldovai állampolgárnak adtak munkavállalási engedélyt.

A tavaly előtti listát Vietnám vezeti 5140 fővel, Kína 3223 fővel a második, míg Dél-Korea 2563-mal a harmadik helyre került.

A kormány nagy számú ukrán vendégmunkást hívott az országba rövid idő alatt: 2015-ben még csupán 71, míg 2019-ben már 26 411 fő volt bejelentve. Számuk 2020-ra 13 410-re mérséklődött, vélhetően a járvány miatt. Az EU-n belülről jövő vendégmunkások száma és aránya viszont csökkent.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: