Otthon / Friss hírek / Somogy is érintett a félmilliárdos festmény-hamisítási ügyben

Somogy is érintett a félmilliárdos festmény-hamisítási ügyben

A magyar sztárfestők mellett Caravaggio és Picasso képeit is reprodukálták és árulták eredetiként, akadt, melyből több másolatot is eladtak.

Nyolc megyében, 21 helyszínen, összesen 120 rendőr tartott kutatást hamis festmények miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A lefoglalt hamis festmények között akadnak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, sőt, Caravaggio, Picasso és Rubens műalkotásait reprodukáló képek is. A becsült kár félmilliárd forintra tehető.

A műkincsvédelmi nyomozók információi alapján széles körben kezdett el terjedni hamis festmények eredetiként történő árusítása, megtévesztve ezzel a gyanútlan vásárlókat. Volt olyan híres festmény, amiről több reprodukció is született, hogy azok mindegyikét később eredetiként eladva értékesítsék. A legkeresettebb festők között ott volt Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Vaszary János, de még Caravaggio, Picasso és Rubens is. Az ő műveikről készült másolatokat igyekeztek eredetiként eladni. A képek előkerülésének okát különböző történetekkel támasztották alá. A festményhamisításokkal nemcsak amatőr festők, illetve műgyűjtők, de még szakértők, művészettörténészek és galériák is érintettek.

A rendőrök a további festményhamisítások megakadályozása, valamint a már elkészült reprodukciók illegális árusításának megfékezésére összehangolt akciót szervezett áprilisának végén. A KR NNI nyomozóin túl a Somogy és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Keszthelyi és a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai vettek részt az akcióban. Nyolc megyében 21 helyszínen tartottak kutatásokat egyszerre, lefoglaltak 120 festményt, a hamisítványok elkészítéséhez szükséges különböző eszközöket, hamis szakértői véleményeket, de még hamis múzeumi pecsétet is. A nyomozás jelenlegi szakaszában a további tárgyi bizonyítékok beszerzése, tanúkihallgatások és a lefoglalt festmények szakértői vizsgálata zajlik.

kpsvr.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: