“Mi lettünk az Európai Unió második legszegényebb nemzete
– mutatott rá keddi parlamenti felszólalásában Jakab Péter.
“Megkaptuk a pereputtyot, és a rengeteg államtitkárt a nyakunkba” – fogalmazott a Jobbik elnöke a nagy létszámú apparátusra célozva, ugyanakkor ezzel szembeállítva kifejtette, hogy az április 3-i választásokon a Fidesz-KDNP száz százalékot kapott az ország legszegényebb településein, úgy mint Gadnán és Csenyétén. Pedig az ott élő emberek jelentős része azonban csak havi 36 ezer forintos bérrel számolhat – tette hozzá.
Jakab elismerte, ugyan ezzel a módszerrel is hatalmon lehet maradni, de szerinte ennél jobb életszínvonal megvalósítására is törekedhettek volna a kormánypártok az utóbbi évtized során.
Ilyen Magyarországról álmodtak, ahol egy fideszes szavazó 36 ezer forintnak örül? Ahol a népet szegénységben tartják? – szegezte a kérdést a kormánypárti képviselőknek a Jobbik vezetője, hangsúlyozva, “minőségi munkáért minőségi fizetést”.
Önök ezt az utat választották, ahelyett hogy jólétet teremtettek volna
– jegyezte meg Jakab, aki úgy látja:
“Olyan megszorítás vár erre az országra, mint még soha” – figyelmeztetett az ellenzéki politikus, aki szerint “Brüsszeli pénz nem lesz, éhes Mészáros Lőrinc viszont igen”.
A magyar népnek egyszer elege lesz a pénztelenségből és a gyomorgörcsből
– vetítette előre Jakab Péter, aki szerint az éhes ember sok mindenre képes. Végül a pártvezető emlékeztetett:
Rétvári Bence államtitkári válaszában arról beszélt, mennyi mindent ért el 12 év alatt a kormányzat, és nyilvánvalóan csak a pozitív intézkedéseikről beszélt, az Eurostat számukra kedvező statisztikai adatai kíséretében. Majd biztos, ami biztos, a 13 évvel ezelőtt elbukott Gyurcsány-kormányra, valamint a háború miatt olajembargót szorgalmazó Brüsszelre is visszamutogatott a KDNP-s politikus.