“Az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból. Ettől a helyszíntől nem messze a vízirendőrök megtalálták a másik fiatal holttestét is. Jelenleg tart a partra szállításuk
– közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
A szóvivő – pontosítva a korábbi adatokat a fiúkról – elmondta, hogy mindkét áldozat 17 éves volt, az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai.
Harmadik társukat egy csónakázó kimentette. A két tinédzser egy szörfdeszkába próbált megkapaszkodni, de elmerültek.
“Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd
– közölte Orbán Zoltán.