Otthon / Friss hírek / Végre: több mint duplájára emelik Orbán Viktor fizetését

Végre: több mint duplájára emelik Orbán Viktor fizetését

Régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor a legrosszabbul kereső miniszterelnökök között van, jogos igényt elégít ki tehát az a kormány által benyújtott, és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter nevén futó törvényjavaslat, amely szerint a mindenkori magyar miniszterelnök fizetése egyezzen meg a házelnök juttatásával. Márpedig ez utóbbi, jelen esetben Kövér László illetménye havonta 3,5 millió forint, míg Orbáné jócskán elmarad ettől, neki egyelőre be kell érnie havi 1,5 millió forinttal.

„Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról.” Ezzel a címmel nyújtotta be Gulyás Gergely a törvényjavaslatot, amelynek 25. paragrafusa így szól: „A miniszterelnök havi illetményének összege megegyezik az Országgyűlés elnöke – az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény szerinti – tiszteletdíjának összegével.”

Ezzel egy régi igazságtalanságot orvosolnak, jelenleg ugyanis Európában csak a bolgár, a lengyel, és a horvát miniszterelnök, valamint a román államfő keres kevesebbet Orbán Viktornál. Nem csoda, ha a magyar miniszterelnöknek a legújabb vagyonnyilatkozata szerint nincs semmi megtakarítása. Ennyi pénzből nehéz is volna félretenni, nagy a család, az árak meg egyre csak emelkednek, minden fillér számít. Még akkor sem nevezhető kiemelkedőnek Orbán fizetése, ha mellé 1,3 millió forintos képviselői tiszteletdíj is jár neki.

Nem akarunk demagógok lenni, még kevésbé annak látszani, ezért csak zárójelben említjük meg, hogy a pedagógusok és a Parragh László kamarai elnök által adrenalin lökettel bátorított tűzoltók még Orbán Viktornál is kevesebbet keresnek. Pedagógusból sok van (igaz, messze nem elég), és tűzoltóval is Dunát lehetne rekeszteni, miniszterelnökből viszont csak egy, nem nehéz kiszámítani, hogy az ő megemelt fizetése kevésbé terheli meg a költségvetést, mintha a tanárok, vagy a tűzoltók bérét rendeznék.

Ami Kövér László fizetését illeti, a házelnök megérdemli a kiemelt bérezést. Nemcsak azért, mert magas szakmai színvonalon, fegyelmezetten végzi a munkáját. Mindig pontosan megjelenik a munkahelyén, és a viselkedésére sem lehet panasz. Soha nem látták még szakadt ruhában, ápolatlan külsővel, vagy, ne adj isten, részegen ülést vezetni. Ha úgy vesszük, neki a fizetése mellé tulajdonképpen még veszélyességi pótlék is járna, mert olyan munkát végez, ami ártalmas az egészségére. Nem lehet nem észrevenni – és ő maga sem nagyon titkolja –, hogy nem csak fárasztja, de kifejezetten idegesíti is a rárótt feladat, nem kedveli a képviselőket, undorodik tőlük, különösen az ellenzékiektől van herótja, közülük is elsősorban a kettessel kezdődő személyi számúak viselik meg az idegeit.

Ilyen körülmények között még kevesellhetjük is Kövér házelnök fizetését, rossz lehet minden ülésnapon bemenni olyan emberek közé, akiket ki nem állhat, és akik – tisztelet a kevés kivételnek – őt sem különösebben kedvelik.

Visszatérve Orbán Viktor jövőbeli juttatásához: csak reménykedni tudunk, hogy senki sem fekszik a megemelt miniszterelnöki fizetés útjába, és a pártelnök-miniszterelnök immár 133-nál is több bátor embere gond nélkül megszavazza főnökük fizetésének jól megérdemelt rendezését.

hirklikk.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: