Otthon / Friss hírek / OLAF-jelentés: Magyarországon átlagon felül csalnak az uniós pénzekkel

OLAF-jelentés: Magyarországon átlagon felül csalnak az uniós pénzekkel

“Magyarország továbbra is az élmezőnyben van az uniós források szabálytalan felhasználását illetően

– számol az Euronews az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) éves jelentése alapján a 24.hu.

Az OLAF szerint kiemelkedően rossz a helyzet az EU közös költségvetésébe befizetendő saját források, a beszedett vám- és áfabevételek terén.

A 2017 és 2021 közötti időszakban az OLAF vizsgálatai alapján 18 esetben kérte a magyar hatóságokat eljárás lefolytatására. 12 ügyben a magyar hatóságok nem léptek semmit, a hat vizsgálatból kettőt ejtettek, négy jutott el a vádemelésig.

Tavaly az OLAF kilenc olyan magyar ügyet zárt le, amikor uniós pénzekkel csaltak, öt esetben ajánlást is megfogalmaztak az ügyészségnek.

Az unió közös költségvetésébe befizetendő áfa- és vámbevételek elkerüléséről az OLAF azt írta, hogy

sok cég a valóságosnál jóval kisebb importot jelent le a hatóságok felé, így sok pénztől elesik a közös költségvetés.

Magyarország esetében 10 eset alapján 21,59 százalékos büntetés javasolt kiszabni az OLAF. A szlovák adat 42,79 százalék, ami arra utal, hogy a két ország között változatlanul virágzik a termékek színlelt utaztatása, a határon átnyúló áfacsalás. Ebben a kimutatásban az uniós átlag 1,4 százalék.

Jóval átlag fölötti a magyar adat a kohéziós és a mezőgazdasági támogatások visszaéléseinél. Négy év alatt 26 vizsgálat zárult le olyan eredménnyel, amikor pénzügyi szankciókat javasoltak az Európai Bizottságnak. Ennek értéke a teljes forrásösszeg 0,69 százaléka. Ennél csak Olaszországban (0,96%) és Bulgáriában (0,93%) jeleztek magasabb értéket. Az EU-s átlag 0,25 százalék.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: