Otthon / Egyéb / 111 millió forintból ültetne el három fát a belvárosi önkormányzat

111 millió forintból ültetne el három fát a belvárosi önkormányzat

Három fát tervez elültetni a Szomory Dezső térre a fideszes vezetésű Belváros-Lipótváros Önkormányzat, hogy a tér élhetőbbé váljon, és az rtl.hu információi szerint erre összesen 111 millió forintot költhetnek el.

A lap beszámolója szerint 30 millió forint menne el a három fára, az ültetés további 30 millió forintba, míg a vízgépészet megújítása és az automata öntözőrendszer további 40 millió forintba kerülne, a maradék összeg pedig az egyéb építési, adminisztratív költségekre megy el. A lap idézi a helyi ellenzéket is, akik szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben lenne jobb helye is ennek a pénznek.

 Fotó: Google Maps

A térre szánt három fa extra méretű, így rendelte meg az önkormányzat, az ültetést pedig a stockholmi módszerrel végeznék, melynek lényege, hogy a fa gyökérzetét speciális vázrendszerbe helyezik, a talajt pedig úgy alakítják ki, hogy az garantálja a vízáteresztést, valamint a megfelelő levegőzést is. A módszer valóban sokat méltatott, hiszen egészségesebb fákhoz vezethet, így ültették át a Bartók Béla úton is a fákat, de meglehetősen drága, ezért a Főkert szerint például ezért csak akkor éri meg, ha egész fasorokra alkalmazzák.

A beruházás elindításáról szóló előterjesztést már elfogadta a kormánypárti többsége a képviselő-testületnek, és most Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesteren múlik, hogy közzéteszi-e a szükséges tendereket. Az rtl.hu kérdésre a kerületi sajtóosztály azt válaszolta, hogy mindenképp megvalósítják a beruházást, mert az „nem halasztható”. Többek között azért nem, mert megrendelték a 20-30 év közötti nagy fákat.

Az ellenzéki kifogásra, hogy miért egy gazdasági válság idején fognak bele ilyen projektbe, a kerület sajtóosztálya közölte, hogy évek óta elkötelezettek a zöldfelület fejlesztése mellett, és 5-10 évre előre tervezett koncepció mentén valósítják meg a beruházásokat.

Hozzátették, hogy a terület fejlesztésére már korábban elkülönítették a pénzt, így ez nem befolyásolja a helyi lakosok megsegítését, és egy részük kapott is 10 ezer és 16 800 forint közötti fűtéstámogatást.

 

444.hu

 

 

 

 

 

 

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: