Otthon / Friss hírek / A tanárok kirúgása helyett az intézmények fenyegetésére mehetnek rá ezután a tankerületek

A tanárok kirúgása helyett az intézmények fenyegetésére mehetnek rá ezután a tankerületek

Teljesen következetlenül szankcionálják a tankerületek a polgári engedetlenkedő pedagógusokat: míg a kölcseys tanárokat egy figyelmeztető levél és pár további engedetlenség után kirúgták, más pedagógusoknak meg sem küldték a figyelmeztetést az engedetlenség után. És olyan is van, aki a kölcseysekkel egy időben kapott levelet, azóta többször engedetlenkedett, mégsem érte retorzió.

Van, aki attól tart, hogy taktikát váltanak a tankerületek, és egy-egy személy kirúgása helyett az intézmények fenyegetésével gyakorolnak nyomást a tiltakozókra.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból szeptember 30-án öt pedagógust rúgtak ki polgári engedetlenség miatt. Ők szeptember 9-én kaptak levelet a tankerületüktől, melyben az állt, ha folytatják az akciókat, kirúghatják őket. Az egyik elbocsájtott tanár, Palya Tamás lapunknak azt mondta, a levél érkezése után három olyan nap volt, amikor vett részt polgári engedetlenségben. Szeptember 30-án aztán behívták az igazgatóiba, ahol a tankerület emberei a kezébe nyomtak egy levelet, amiben az azonnali felmondása állt.

A figyelmeztető levelet szeptember elején minden olyan pedagógus megkapta, aki a tanév kezdete óta részt vett polgári engedetlenségben, és – nagyrészt – azok is kaptak, akik a kölcseys kirúgások után álltak bele az akcióba. De hogy min múlik, hogy valaki milyen módon kapja meg a figyelmeztetést, hogy egyáltalán megkapja-e, illetve hogy hány további engedetlenség után kell számítani a kirúgásra, azt senki sem tudja, ugyanis ez nem hogy tankerületenként változik, de azon belül sem egységes.

A budapesti Eötvös József Gimnázium például szintén a Belső-Pesti Tankerületi Központ alá tartozik, ugyanúgy, mint a Kölcsey. Itt két olyan pedagógus van, akik a kölcseys kirúgások után kétszer is engedetlenkedtek, de egyelőre csak egy figyelmeztetést kaptak, azt is postán. Hogy érkezik-e újabb levél, és abban figyelmezetés lesz-e vagy felmondás, azt nem tudják.

 Október 13-án eötvösös és madáchos tanárok és diákok tüntettek a Belső-pesti Tankerület előtt a fenyegető levelek miatt.  Fotó: Kristóf Balázs / 444

Egyikük, Kapin Lilla arra számít, hogy mivel a kölcseys tanárok kirúgása feltüzelte a kedélyeket, és több lett az engedetlenkedő, most a személyek elleni fenyegetések helyett az iskolákat kezdik majd szankcionálni a tankerületek. Szerinte így próbálnák kiélezni a kollégák közti ellentéteket, hiszen más az, ha valaki „csak” a saját állását kockáztatja, mintha az iskola szenvedi meg az esetleges következményeket. A pedagógus szerint ennek a fajta fenyegetésnek az egyik példája az, hogy a Külső-Pesti tankerület elveszi a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik két tannyelvű osztályát – éppen akkor, mikor az iskola tanárai úgy döntöttek, beleállnak a polgári engedetlenségi akciókba.

Mivel már több, mint egy hét telt el a legutóbbi engedetlensége óta, Kapin nem számít rá, hogy kirúgnák az akció miatt. Ugyanakkor ha mégis, azt is vállalja. „Nem akarok úgy tovább dolgozni, hogy azt is elveszik tőlem, hogy kimondhassam, amit gondolok.”

De érdekes Gábor Judit esete is. A Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanára ugyanakkor kapott figyelmeztető levelet, mint a kölcseysek: szeptember 9-én. Azóta négy alkalommal vett részt polgári engedetlenségben, legutóbb október 14-én, de sem újabb figyelmeztetést, sem felmondólevelet nem kapott.

 A Karinthy engedetlen pedagógusai október 21-én.  Fotó: Németh Dániel/444

A már emlegetett Karinthy Gimnáziumban pénteken engedetlenkedtek másodjára a pedagógusok. Ők is október elején kaptak figyelmeztetést, esetükben a tankerület az igazgatóra akarta rábízni ezeknek az átadását. A tanárok viszont nem voltak hajlandóak tőle átvenni a leveleket, és a tankerülethez vonultak, hogy a munkáltatójuk, Rábel Krisztina adja oda nekik a papírt.

Az egyik engedetlen tanár, Berta Beáta szerint a tankerület következetlenségét jól illusztrálja, hogy van olyan kollégájuk, aki nem volt ott velük aznap, de a levelét a saját szemükkel látták az asztalon, amikor megkapták a sajátjukat. Ez október 7-én volt, az érintett kolléga pedig azóta sem kapott levelet, se postán, se élőben. Hogy most, a második engedetlenség után mire számítsanak, azt ők se tudják.

„Nem tudjuk, kapunk-e felmondó levelet, mert nincsenek szabályok. Tudunk olyat, aki egy engedetlenkedés után másnap megkapta a levelet, mint mi, tudunk olyat, akik megkapták a levelet, azóta többször engedetlenkedtek, és semmi nem történt” – mondta a pedagógus. Sőt, olyanról is tudnak, aki másik iskolában, de szintén az ő tankerületükben tanít, ugyanakkor engedetlenkedett először, mint ők, de egy levelet sem kapott. „Következetesség nincs, csak éppen abban a pillanatban hozott retorziók” – mondta Berta.

Van, ahol jól jöhet az, hogy a tankerületek döntéshozatalában nincs kiforrott rendszer: a kirúgott kölcseysek perében. Ők ugyanis közös munkaügyi pert indítottak az elbocsájtásukat követően, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei fogják őket képviselni. Egyikük, Tóth Balázs most elmondta, tucatnyi érvet visznek a bíróság elé, hogy alátámasszák a kirúgások jogellenességét, és az egyik éppen ez lesz. „A gyakorlat totális következetlensége és kaotikussága nem azt támasztja alá, hogy itt egy racionális, megfontolt és arányos munkáltatói döntés született volna.”

Közel sem magától értetődő egyébként, hogy a kirúgások után még mindig zajlanak a polgári engedetlenségi akciók. Volt, akit elrettentett a további tiltakozástól, de másoknak éppen hogy ez volt az olaj a tűzre. „Az volt az utolsó csepp a pohárban” – mondta a Karinthy egyik engedetlen pedagógusa, Ősi Judit. „Nem alapulhat egy oktatási rendszer a félelmen, ezért nincs választásunk.”

Úgy érzi, őt csak megerősítette a fenyegető levél abban, hogy folytassa a tiltakozást, mert a diákjai felé is így tudja képviselni az értékrendjét: hogy mondják el a véleményüket és ne féljenek semmitől. „Nem vagyok hajlandó ilyen módszerek között dolgozni és létezni. Nem fogom azt mondani a gyerekeknek, hogy na jól van, akkor én most kicsit megrettentem és inkább visszahúzódom.”

 

444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: