Otthon / Friss hírek / Vádat emeltek Völner Pál ellen, 8 év börtönt kér rá az ügyészség

Vádat emeltek Völner Pál ellen, 8 év börtönt kér rá az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért befolyását felhasználva többször segítette Schadlt. (cikkeinket a Schadl–Völner-ügyben itt találja)

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyása segítségével, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük.

A vádirat a 22 vádlott egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza. A nyomozó főügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén –

ítélje Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

A többi terhelt tekintetében – beismerésük esetén –  négy személy vonatkozásában letöltendő szabadságvesztés büntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, tizenöt vádlott esetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, míg egy fővel szemben pénzbüntetést tart indokoltnak az ügyészség.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: